Eduard Heger (Fotó: Eduard Heger, facebook)

Eduard Heger kormányfő el tudja képzelni Szlovákia teljes elszakadását az orosz energiaellátástól. Ezt csütörtökön jelentette ki, miután megérkezett a franciaországi Versailles-ba, az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozójára.

„Az energiaárak már most is szélsőségesen magasak, ennek oka pedig az, amit Vlagyimir Putyin (orosz elnök) művel. Ezért kell megállítanunk őt. A legmagasabb ára ugyanis a háborúnak van” – válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, hogy a szóban forgó lépés következtében nem növekedne-e az energia ára.

Emlékeztetett, hogy ami Ukrajna európai perspektíváját illeti, a szlovák küldöttség konkrét javaslatokkal érkezett a versailles-i csúcstalálkozóra. A kormányhivatal javasolja egy európai alap létrehozását, melynek célja Ukrajna integrációjának és háború utáni újjáépítésének elősegítése lenne, beleértve a szükséges jogalkotási reformokat is. A kormányfő által vázolt akcióterv értelmében Ukrajna jogrendjének és intézményeinek öt éven belül készen kellene állniuk az uniós csatlakozásra.

Pozsony kérni fogja továbbá az Ukrajnából származó áruk és szolgáltatások behozatalára vonatkozó, a szabadkereskedelmi övezetről szóló átfogó megállapodás (DCFTA) és más megállapodások jelenlegi végrehajtásából eredő valamennyi korlátozás és kvóta azonnali felszámolását.

Szlovákia szorgalmazni fogja a NATO keleti szárnyának jelentős megerősítését is.
Az uniós csúcstalálkozóra az EU Tanácsa francia elnökségének kezdeményezésére kerül sor. Heger a tervek szerint pénteken este tér vissza Szlovákiába.

(TASR/Felvidék.ma)