Orosz és ukrán vállalkozók összesen 3284 céget működtetnek Szlovákiában. Mindkét ország képviselői felkerültek a 15 leggyakoribb szlovákiai cégtulajdonos listájára, állapította meg elemzésében a Dun & Bradstreet tanácsadó cég. Ukrajna jelenleg az 5., Oroszország a 11. helyet foglalja el Szlovákiában a külföldi cégtulajdonosok között.

„Piacainkon aktívabbak az ukránok, ők 2174 céget birtokolnak több mint 40 millió eurós alaptőkével. Az orosz vállalkozók 1110 céget működtetnek Szlovákiában 70 millió eurós alaptőkével“ – közölte Petra Štěpánová elemző.

Az elemzésből az is kiderül, hogy a legtöbb ukrán és orosz vállalkozás székhelye Pozsony megyében van.

Az említett tulajdonú cégek közül a legtöbbnek az éves forgalma nem haladja meg az 1 millió eurót, alkalmazottainak száma pedig nem megállapítható, vagy maximum két alkalmazottal dolgoznak.

Oroszország esetében 156 vállalatot tartanak nyilván Szlovákiában maximum két alkalmazottal, 898 esetében pedig a hivatalos adatokból nem derül ki az ott dolgozók száma. Ukrajna esetében 334 vállalkozást tartanak nyilván minimális alkalmazotti létszámmal, 1714 esetben pedig nem megállapítható az alkalmazottak száma.

A legtöbb orosz és ukrán vállalkozó azonos területen tevékenykedik Szlovákiában.

A három leggyakoribb terület a nagykereskedelem, a kiskereskedelem, valamint a javítási és karbantartási szolgáltatások (276 orosz és 428 ukrán cég esetében), ezt követi az adminisztratív tevékenység (203 orosz és 374 ukrán cégnél), illetve szakmai, tudományos és műszaki tevékenységek (200 orosz és 313 ukrán cég esetében).

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)