Illusztráció (egy Sz-300-as Moszkvában, a Győzelem Napi katonai parádén, Forrás: wikipedia)

Szlovákia egyelőre nem hagyta jóvá az S-300-as rakétavédelmi rendszer Ukrajnába szállítását, de ha lesz rá alternatíva, szívesen átadja – közölte Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter. 

„Mindannyian igyekszünk segíteni Ukrajnának, amiben csak tudunk, de én Szlovákia védelmi minisztere vagyok. Elsősorban Szlovákia védelmi érdekeit kell szem előtt tartanom” – mondta Naď. Kiemelte, hogy

ez az egyetlen légvédelmi rendszere Szlovákiának, még nincs másik alternatíva.

Tájékoztatása szerint egyelőre a MiG-29-es vadászgépekről sem született megállapodás.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell számolni az orosz technikai felszerelésektől való függőséget. Mint fogalmazott,

mind a MiG-eket, mind az S-300-asokat csak orosz cégek tarthatják karban, ami a jelenlegi helyzetben gyakorlatilag lehetetlen.

„Ha ma valaki politikai retorikára használja ki ezt a témát, mondván, hogy ezt a fantasztikus rendszert oda akarjuk adni valakinek, akkor én meg azt kérdezem, hogyan fogjuk szervizelni, modernizálni, honnan lesznek pótalkatrészek, amikor az az ország, amelyik mindezt nyújthatná, háborús agresszor, és minden együttműködés lehetetlen vele” – mondta Naď. Rámutatott, hogy meg kell oldani a szuperszonikus repülés és a légvédelem kérdését is.

A miniszter tájékoztatása szerint Szlovákia már jóval az orosz agresszió kezdete előtt egyeztetést kezdett a szövetségeseivel arról, hogy a MiG-29-es vadászgépek leállítása után garantálja az ország légterének védelmét. „Az ukrajnai helyzet felgyorsította ezt a folyamatot” – mondta, és hozzátette, akkor tájékoztat a kérdésről, ha mindenben megállapodtak és döntés született.

(TASR)