(Fotó: szus-papp.sk)

Mert Ő küld száz csodát címmel tartotta meg a muzslai székhelyű Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola a Párkányi Városi Művelődési Központban tanítónapi hangversenyét és kiállítását. Immár sokadszor kápráztatták el a művészeti alapiskola diákjai és tanárai a nézőközönséget. 

A több mint háromszáz diákot oktató magániskolában a különböző művészeti ágakban fejlődő tehetségeket nemcsak a művészet értékeivel, szépségeivel ismertetik meg pedagógusaik, de a gyakori rendezvényeken megismerik a fellépések izgalmát is. A sikerélményt, amely biztos alapja a felnőtt ember érvényesülésének, nemcsak a művészeti életben, de a mindennapokban is.

Papp Katalin, az iskola alapító igazgatója erre külön hangsúlyt fektet, s ez visszatükröződik a rendezvények alapos előkészítésében és magas színvonalában, mind tartalmi, mind pedig szervezési szempontból.

Így volt ez a legutóbbi alkalommal is.

(Fotó: szus-papp.sk)

Az egyes művészeti ágakban az egykor ebből az iskolából kikerült diákból lett több tanár is oktatja a következő generációkat. Talán ez az egyik legnagyobb öröme az igazgatónőnek, s a tanári karnak is. A kollektíva együttműködése, egymás segítése mindig megmutatkozik az ünnepi programok alkalmával is.

Egy-egy ilyen alkalommal felvonultatják a zenei, drámapedagógiai, képzőművészeti (kísérőprogramként kiállítás formájában), néptánc és balett, énekkari, valamint szólóének tagozatok minden kis növendékét, a vidéki oktatóhelyekről is. A közösségi élmény, az örömzenélés visszatükröződött az egész esti hangulatból.

(Fotó: szus-papp.sk)

Mint mindig, most is jelen volt Farkas Iván, Muzsla község polgármestere, megyei képviselő is, aki állandó támogatója az iskola működésének.

A Stilla Pectus kórus nagy múltra tekint vissza. A tagok küldetésüknek tekintik, hogy széles körben éltessék és népszerűvé tegyék a kórusmuzsikát. Fontos számukra a megfelelő légkör a folyamatos fejlődéshez, hogy az éneklés jótékony hatása életük részévé váljon. Művészeti vezetőjük és karnagyuk 1991-től Papp Katalin. A mostani fellépésük alkalmával imával és fohásszal fordultak az égiekhez, hogy a csapások elkerüljenek bennünket.

(Fotó: szus-papp.sk)

A finálé előtt Papp Katalin igazgatónő a következő gondolatokkal köszönte meg a támogatók munkáját és zárta az estet:

„Számos példa bizonyítja, hogy a jó képesség, a befektetett munka, szorgalom, idő és energia sok esetben nem elegendő, ha nincs megfelelő támogató közeg – ezért sokan állnak a tehetséges fiatalok mögött.

Tehetséggel rendelkezni nagy előny, de egyben felelősség is. Ez nem csupán egy személyes ügy, hanem nagyon fontos közösségi ügy is, minden egyes kiemelkedő képességű fiatal felfedezése egy újabb erőforrás, egy újabb lehetőség egy nemzet, a jövő generációi számára. Köszönjük támogatóink segítségét!

A nehéz időben az ember mindig vágyik valami jóra, valami másra. Sokszor a lelkünk békéjét a zenében találjuk meg. Remélem, hogy a mai este mindenkinek egy kis nyugalmat hozott a szívébe. Tudjuk, hogy a ború után mindig jön a derű. Kint tavaszodik, a természet megújul, kizöldül.”

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)