Széchenyi Zsigmond Antal, magyar vadász, utazó, író Nagyváradon született 1898-ban. Ükapja Széchényi Ferenc (1754–1820), a nemzeti könyvtár (a mai Országos Széchényi Könyvtár) és egyben a Nemzeti Múzeum alapítója (1802), akinek felesége, Festetics Julianna (1753–1824) a nemzetnek ajándékozott ásvány- és növénypéldányaival a nemzeti természettudományi gyűjteménynek, a későbbi Természetiek Tárának, a Természettudományi Múzeum elődjének az alapjait is lerakta.
Gyermekkorát a család sárpentelei birtokán töltötte, ahol apja, Széchényi Viktor (1871-1945) Fejér megyei főispán és országgyűlési képviselő élt és gazdálkodott.
Székesfehérvári és budapesti középfokú iskolái után tanulmányait külföldön folytatta, először Münchenben, Stuttgartban, majd Oxfordban és Cambridge-ben lett diák. Angliában, Tringben találkozott Walter Rotschilddel (1868–1937), aki a család tringi birtokán zoológiai múzeumot hozott létre. Széchenyi Zsigmond az itt látott, több tízezernyi madár- és emlőspreparátum láttán határozta el végleg, hogy beteljesíti gyerekkori álmát: elejti a világ összes vadászható vadfaját, és ezekből magángyűjteményt hoz létre.
Elsőként a „fekete kontinensre”, Afrikába jutott el, ahol 1927-ben Almásy Lászlóval autózták be Egyiptomot és Szudánt. További expedícióival már Afrika igazi vadászparadicsomát, Kelet-Afrikát célozta meg, 1928 és 1933 között három alkalommal vadászott több hónapig Kenyában és az akkori Tanganyika, Uganda területén.
Élményeit legendás vadásznaplójában és szépirodalmi értékű útleírásokban is megörökítette. 1935-ben ismét Almásy Lászlóval utazott Egyiptomba, és még abban az évben eljutott Alaszkába is. 1937-ben angol feleségével Indiába látogatott, végül háború előtti utolsó útja 1938-ban megint Egyiptomba vitte.
Az 1930-as évek Széchenyinek a vágyak beteljesülését, utazást, vadászkalandokat, trófeagyarapítást jelentettek különböző földrészeken, mindettől a második világháború és az azt követő évek megfosztották őt, mind tárgyi, mind lelki értelemben.
Mialatt Budapest ostromát szüleivel a budai várban, az Úri utcai lakás pincéjében vészelte át, a Svábhegyen (a mai Szabadság-hegyen) lévő villáját összes trófeájával együtt egy gyújtóbomba porig égette. Vagyontárgyai, emlékei és a mintegy 1300 darabot számláló, négy kontinensről összegyűjtött vadászzsákmánya mind odaveszett.
Édesapja, Széchényi Viktor részletes naplót vezetett az ostromról. Egyik utolsó, 1945. február 16-án kelt bejegyzésében így ír: „Zsiga visszajött Istenhegyről, egy gyufaszál nem maradt, fenékig kiégett a ház, mindennel ami benne volt. Bútor, teljes berendezés és muzeális értékű trófeagyűjtemény. Az óriási elefántagyarakat megtalálta, de mikor hozzáért, porrá omlottak! Szegény fiú! Minden büszkesége, évek gyűjtő tevékenysége, egy buta gyújtóbomba áldozatává lett…”
A háború utáni kálváriának ez azonban még csak a kezdete volt. Édesapja meghalt, Széchenyi Zsigmondot márciusban elhurcolták, Csömörön raboskodott, csak augusztusban térhetett vissza az Úri utcai lakásba. 1950-ig úgy tűnt, rendeződnek a körülményei. Állást kapott az Országos Erdészeti Központban, ahol a vadászati osztály vezetője lett. Megírta a „Szarvas selejtezése” című szakkönyvét, közreműködött a Mezőgazdasági Múzeum és az akkor még a Nemzeti Múzeumhoz tartozó Természettudományi Múzeum kiállításainak előkészítésében.
A politikai közélet azonban fokozatosan megváltozott, sorozatos feljelentéseknek, támadásoknak lett célpontja, kizárták a Magyar Írók Szövetségéből. Végül megérkezett a Budapestről kitiltó BM-határozat, és 1951. június 21-én néhány órát kapott, hogy ötszáz kilónyi ingósággal lakását elhagyja és új lakóhelyére, a Hajdú-Bihar megyei Polgár tanyára utazzon.
A Mezőgazdasági Múzeum igazgatója, S. Szabó Ferenc és maga Széchenyi Zsigmond is kérvények sorát írta, hogy a végzést érvénytelenítsék, sajnos sikertelenül. Csak annyit értek el, hogy a tulajdonképpeni tanyasi tyúkólból – amelybe való beköltöztetéssel a tanya kulák tulajdonosát is büntették – Balatongyörökre költözhetett. Azonban „közveszélyes munkanélküliként” nemsokára innen is mennie kellett, először Pestre, majd Sopronkőhidára toloncolták, ahonnan 1953 júniusában szabadult.
A politikai légkör enyhülése után Széchenyi Zsigmond dolgozni kezdhetett a keszthelyi Helikon Könyvtárban. Egyedülálló vadászati bibliográfiát állított össze, amelynek alapjául részben saját, több ezres könyvgyűjteménye szolgált. Itt találkozott Hertelendy Margittal, akivel 1959-ben házasságot kötött. Közben a két háború között kiadott útleírásait kezdték újra felfedezni és kiadni, az Olcsó Könyvtár sorozatban és a Szépirodalmi Könyvkiadónál sorra jelentek meg az új kiadások, több ezres példányszámban. Felesége bátorítására és biztatására ismét írni kezdett: megjelent két önéletrajzi regénye, az „Ahogy elkezdődött…” és az „Ünnepnapok”. Budapestre költöztek, először a Jókai utcában, majd a Tóth Lőrinc utcában laktak, az előbbi homlokzatán ma emléktábla jelzi a nagy vadászíró egykori lakhelyét.
Az 1956-os események, a Nemzeti Múzeumban megnyitott és Európa-szerte elismert Afrika-kiállítás pusztulása hihetetlen fordulatot hozott Széchenyi Zsigmond életében. A Földművelésügyi Minisztériumban elhatározták, hogy pótolni kell az Afrika-kiállítás anyagát, és a gyűjtőút előkészítésére, megszervezésére és lebonyolítására Széchenyi Zsigmondot kérték fel. Az expedíción Schuiller Imre operatőr és dr. Szunyoghy János, a múzeum emlősgyűjteményének vezetője is részt vett. Az 1959–1960 telén megvalósult expedícióról készült filmet „Afrikában jártunk” címmel vetítették 1961-ben.
A magyar vadászirodalom klasszikusa, 1967. április 24-én, 69 évesen távozott az élők sorából. Sírja, Budapesten a Farkasréti temetőben (21/1-1-69/70) található.
Halála után megjelent az utolsó afrikai expedícióján, 1963–1964-ben szerzett élményei, tapasztalatai alapján írt „Denaturált Afrika” (1968) című könyve, mely megrázó módon eleveníti meg az évtizedek alatt teljesen átalakult kontinenst, az eltűnő vadállományt, a civilizáció térhódítását. A vadászexpedícióra feleségével utazott, melynek dokumentálása nyomán készült el és látott napvilágot 2009-ben a Vadászfilm című dokumentumfilm az író naplója nyomán. A felvételeket Széchenyi Zsigmondné készítette, a film rendezője Kovács Béla, narrátor Dengyel Iván. A filmben, az utazó és vadász, örökül hagyta a természetet védő gondolatait és intelmeit, melyek ma is érvényesek.
2019-ben készült a Vadonvilág – Gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című dokumentumfilm, mely a vadász-író életének és munkásságának állít emléket. Az alkotók munkáját végig segítette Széchenyi Zsigmond felesége, az idős Hertelendy Margit, aki korábban be nem mutatott fotókat és filmfelvételeket bocsátott a készítők rendelkezésére. A gyönyörű képi világú film a Takarékbank támogatásával jött létre, Lerner János rendezésében.
Az Afrika, India, Alaszka és Európa vadászának könyvei, több nyelven, félszáz kiadásban egy és fél millió példányszámban láttak napvilágot. Kiemelkedő vadásztrófeája egy világrekorder mendeszantilop. Vadászkönyvtára, Magyarország és a Kárpát-medence legjelentősebb vadászati szakkönyv gyűjteménye, melyet a Magyar Természettudományi Múzeumban őriznek.
A Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, 2014-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Hatvanban, mely a Grassalkovich Antal által építtetett copf-stílusú kastélyban kapott helyet és modern, interaktív elemekkel gazdagítva várja a látogatókat. Az állandó kiállítás bemutatja a vadászmesterség történetét, a Kárpát-medence vad – és halfajait, azok életterét, megismerkedhetünk a vadászat kultúrájának tárgyi emlékeivel és az ősi gasztronómiával. A Széchenyi Zsigmond tiszteletére berendezett szobában található személyes tárgyai betekintést nyújtanak a természet szolgálatában álló magyar arisztokrata vadászíró izgalmas életútjába.
Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum Blog, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
