Fotó: Zilizi Kristóf

Május első szombatján Török András érsekújvári cserkész idén is egy autóbusznyi zarándokot hozott Sasvárra, a Hétfájdalmú Szűzanya-bazilikába. Az 50 fős zarándoksereg lelki kísérője mons. Gyurcsó Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynöke, érsekújvári plébános volt.

A zarándokok reggel 7-kor indultak, s délelőtt 11 óra felé érkeztek meg a napsütésben pompázó, festői környezetben fekvő Sasvárra. Itt Török András röviden ismertette a kegyhely történetét.

11 óra után ünnepi, magyar–szlovák szentmisén vettek részt a hívek, melyet Zoltán vikárius mutatott be. Megemlítette, hogy az érsekújváriak immár 1810-től zarándokolnak Sasvárra, gyalogosan megtéve évről évre a megközelítőleg 165 km-t. 1910-től olvasható a bazilika főoltárától balra egy emléktábla, mely arra hívja fel a figyelmet magyar nyelven, hogy immár egy centenárium eltelt azóta, hogy buzgón járulnak hálát adni a sasvári Hétfájdalmú Szűzanya elé, kérve a segítségét.

A krónikák 1564-ben jegyezték fel az első csodatevést Sasvárott. Czoborné Bakics Angéla egy hintóútjuk alkalmával férje, Imre gróf szemére vetette annak dorbézoló természetét. Erre a férfi hirtelen haragjában kilökte a feleségét a hintóból, aki erre megfogadta, hogy buzgón imádkozni fog férje megtéréséért. Gyalogszerrel visszaérve megpillantotta a férjét, aki teljesen megváltozott, s bocsánatot kért tőle. Erre Angéla köszönetképpen körtefából kifaragtatta a Hétfájdalmú Szűzanya szobrát, karjai közt a keresztfáról levett Krisztussal.

Az 1725 és 1745 közötti két évtizedben a galántai Esterházy Imre volt Magyarország hercegprímása, esztergomi érseke. Szakértőket kért fel 1732 tavaszán a Sasvárott észlelt csodás gyógyulások kivizsgálására, melynek nyomán 726 esetet tárgyaltak meg. Ennek eredményeképpen Esterházy hercegprímás 1732 októberében okiratban megerősítette, hogy valóban csodás események történtek a Hétfájdalmú Szűzanya közbenjárására, és a körtefából faragott szobrot kegytárgynak nyilvánította.

Idén is érkeztek a Mária-út Polgári Társulás szervezésében kitartó gyalogos zarándokok a sasvári bazilikába, tehát van folytonosság, nem szakadt meg a hagyománya a gyalogos búcsújárásnak.

A szentmisén közreműködött Kádek Tibor kántor ugyancsak Érsekújvárból, az olvasmányok, egyes papi szövegek magyarul és szlovákul hangzottak el.

A szentmise vége felé elimádkozták május lévén a Szűzanya lorettói litániáját, s még egy másik litániát. Megörökítendő az emlékezetes szombati sasvári zarándoknapot, egy csoportkép készült az oltár előtt.

A 2017 óta pálosok kezelésébe tartozó kolostor és zarándokhely udvarán hazaindulásukig a zarándokok kötetlen beszélgetés, agapé keretében zárták le a tartalmas, lelkiekben gazdagító, bár a gyaloglás miatt fizikailag kimerítő zarándoknapot.

(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)