Molnár Imre, Pertezsél Zsuzsanna, Gajdács Zsuzsanna, Klukon Rebeka, Pálffy Dezső, Vanda Károly és Csáky Pál (Fotó: Szondy György Gimnázium, Facebook)

Az idei iskolai évben az ipolysági Szondy György Gimnázium adott otthont a Millenniumi ösztöndíj átadásának. Az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő elismerésben az Ipoly menti város magyar gimnáziumainak tehetséges, közösségépítő diákjai részesülnek.

A hagyományokhoz hűen idén is a Szondy György Gimnázium, valamint a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzős, illetve harmadikos diákja kapta meg az ösztöndíjat.

Gajdács Zsuzsanna és Petrezsél Zsuzsanna (Fotó: Szondy György Gimnázium, Facebook)

Az egyik díjazott Gajdács Zsuzsanna, az állami gimnázium harmadikos diákja volt. Mint a tanintézmény közösségi oldalán olvasható:

Zsuzsanna sokoldalú sikeres tevékenységéért, főleg a szlovák nyelvi versenyeken elért kimagasló eredményeiért részesült a rangos elismerésben.

Laudációját Pertezsél Zsuzsanna, a Szondy György Gimnázium igazgatója mondta. A díjat a tavalyi díjazottak és a díj alapítói adták át.

Klukon Rebeka és Pálffy Dezső (Fotó: Szondy György Gimnázium, Facebook)

Az egyházi tanintézményből Klukon Rebeka végzős diák érdemelte ki az ösztöndíjat a 2021/22-es tanévben. Mint Pálffy Dezső, az egyházi tanintézmény vezetője a laudációban fogalmazott,

kiváló tanulmányi és versenyeredményeiért, a közösségért végzett önzetlen munkájáért, valamint az iskola méltó képviseletéért érdemelte ki az ösztöndíjat.

A Millenniumi ösztöndíjat az ipolysági gimnázium egykori, 1975-ben érettségizett diákjai alapították az ezredfordulón. A Csáky Pál egykori miniszterelnök-helyettes, EP-képviselő; Molnár Imre Esterházy-kutató és Vanda Károly ipolyszalkai plébános alapította díjat 2000-től minden évben odaítélik a két intézmény vezetőinek javaslatai alapján. Az átadásra évenként váltakozva kerül sor a két magyar gimnázium valamelyikében.

A díjalapítók, a kitüntetettek, szüleik és az iskola igazgatók (Fotó: Szondy György Gimnázium, Facebook)

A jutalmazottak kimagasló eredményeket érnek el a tanulmányi versenyeken, emellett jeleskednek a közösségépítésben, az iskolai és azon kívüli közösségi élet szerves részesei, követendő példaként szolgálnak korosztályuk számára.

Az ünnepélyes átadáson a Szondy György Gimnázium tehetséges diákjai adtak rövid kultúrműsort.

Kultúrműsor (Fotó: Szondy György Gimnázium, Facebook)

(PP/Felvidék.ma)