Perzsel a nap, a nyári papucs szinte az aszfalthoz ragad, pedig még csak kora délelőtt van. A városi bevásárlóközpont parkolója olyan, mint a pokoli szavanna, amikor a gnúcsordák vonulnak végig rajta.
Emlékszem, hogy amikor beékelték a város közepébe ezt az irdatlan pléhdobozt egy sportpálya helyére, azt ígérték, hogy fásított parkoló lesz és pár év múlva hatalmas zöld lombkoronák között lehet majd kényelmesen parkolni és ezzel megőrzik a terület zöldövezetjellegét. Mára a hatalmas területen egy darab csenevész fa kiáltja világgá ezt a hazugságot, de nem hallja és nem látja ezt már senki sem, mert csütörtök van, és ha csütörtök, akkor akció!
Özönlik a nép a falvakról a pléhdobozba, hogy friss zöldséget vegyen, meg leárazott tengeralattjáró-periszkópot, mert az még nincs.
Közben a parkolóba éktelen visítással befordul egy mentőkocsi az egyik parkoló autó mellé. Rohamtempóban teszik a dolgukat, hogy mentsék az idős néni életét. Csörgő bevásárlókocsik kerekei lassulnak egy pillanatra, de aztán továbbgurulnak, mert mi lesz, ha bent elfogy a magmentes szlovák (…) dinnye!?
A gnúcsorda csak vonul, ki és be, a mentőkocsi már nem szirénázva hagyja el a parkolót. A bezsákolt holttest mellett rendőrautó pózol, amíg megérkezik a hullaszállító. Jaj szegény, hát meghalt? – sóhajtanak a vásárlók a púposra rakott kocsikkal küszködve. Meghalt. Egy fogyasztóval kevesebb.
Csomagtartók csapódnak, sietni kell, mert a tojás meg a csirkehús megromlik ebben a nagy melegben. Meg otthon is le kell nyírni a kertben a füvet, kell a hely az unokáknak délutánra. Majd esznek finom friss paradicsomot meg dinnyét a kert gyepén.
Elégedett mindenki, ezt a csütörtöki háborút is sikeresen vette a globalizált világunk, mindenki boldog, a parkolóban elhunyt néni is, fent a felhők felett.
Nincs időnk lassan élni, minden téren habzsolni kell az élvezeteket. De meddig?
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
