Fotó: TASR

A legutóbbi választások eredményei alapján a közeljövőben megalakulnak az új helyi és megyei önkormányzatok. Szlovákiában mintegy 800 olyan település van, ahol a nemzeti kisebbségek többségben vannak, vagy számottevő az arányuk. Ezeknek a településeknek a többsége Pozsony, Nagyxszombat, Nyitra, Besztercebánya, Kassa és Eperjes megyékben található. A nemzeti kisebbségek jogainak elismerése, betartása, identitásuk megőrzése valamennyi megyében, községben, városban minden szinten biztosított kell, hogy legyen.

Bukovszky László kormánybiztos valamennyi megválasztott elnöknek és képviselőnek helyi és térségi szinten egyaránt figyelmébe ajánlja, hogy a jelenleg érvényes törvények, azaz a 369/1999-es helyi önkormányzatokról, illetve a 302/2001-es megyékre vonatkozó törvény alapján szükséges a lehetőségek szerint bizottságokat, tanácsadói, ellenőrzői testületeket kialakítani, amelyek koordinálják, összehangolják az önkormányzatok munkáját a nemzetiségi kisebbségek szükségletei alapján.

Önkormányzati fogadalom magyarul!

A kormánybiztos főleg azoknak a helyi és megyei önkormányzatoknak a figyelmét hívja fel erre, ahol jelentős számú kisebbség él, illetve történelmileg kötődnek a településhez, kérve, hogy

alakítsanak bizottságokat a kisebbségek jogainak betartására és védelmére.

„Szükségesnek tartom, hogy a demokratikusan megválasztott önkormányzatok bizonyítsák, hogy a kisebbségek védelme és fejlődése fontos számukra. Javaslom olyan bizottságok kialakítását, amelyek segítik a kisebbségi iskolákat, a kultúrát, illetve a nyelvtörvény érvényesítését helyi és térségi szinten. A bizottságok állást foglalhatnának olyan intézkedésekben, amelyek érintik a nemzeti kisebbségek jogainak betartását és védelmét, szélesebb értelemben pedig a nemzeti kisebbségek képviselői részvételét olyan helyzetek megoldásában, amelyek az alkotmányos jogokat illetik. Úgy vélem, hogy az utóbbi időben Szlovákia nyitottabb és toleránsabb lett a nemzeti kisebbségek igényei iránt, ezért remélem, hogy a mostani javaslatom megfelelő visszhangra talál majd”

– jelentette ki Bukovszky László.

(BM/BukovszkyLászló/Felvidék.ma)