Fotó: tablet.tv

Az előrehozott választás lehetőségének szerepelnie kellene a Szlovák Köztársaság Alkotmányában, csakúgy mint a választási ciklus lerövidítésének népszavazás útján – jelentette ki Juraj Hrabko publicista a TASR TV-ben.

Hozzátette, hogy alkotmányos többséggel, 90 képviselői szavazattal most is ki lehet hirdetni az előrehozott parlamenti választást, de jobb lenne belefoglalni az Alkotmányba az említett szabályokat.

Hrabko nem ért egyet azokkal, akik szerint helytelen népszavazással előrehozott választást kikényszeríteni.

„Mivel az Alkotmány leszögezi, hogy a hatalom a néptől ered és az emberek azt közvetlen módon is gyakorolhatják, a népszavazás teljesen standard intézmény. Ha ezt a népszavazási lehetőséget megtiltanánk, akkor ennyi erővel rögtön magát a népszavazás intézményét is meg lehetne szüntetni”

– tette hozzá.

Hrabko szerint az 50 százalék feletti részvétel elég magas ahhoz, hogy a népszavazással ne lehessen visszaélni és rendre az éppen hatalmon levő kormányzat eltávolításával kísérletezni.

Egyébként úgy véli, a januári népszavazás az alacsony részvétel miatt sikertelen lesz, hiszen Szlovákia történetében mindössze egy érvényes referendum volt, mégpedig az uniós csatlakozásról szóló.

Azt viszont szerencsétlen kijelentésnek tartja az államfő részéről, hogy a népszavazási kezdeményezés egy párt politikai kampánya, és nem fogja részvételre biztatni a lakosságot.

„Maga a csoda lenne, ha sikeres lenne a népszavazás, ezért felesleges volt ilyen kijelentést tennie az államfőnek”

– mondta Hrabko.

A parlament működésével kapcsolatban kijelentette, egyes javaslatok elfogadása a kisebbségi kormány és különféle ellenzéki politikusok ad hoc megegyezéseinek az eredménye. Szerinte így az állami költségvetést is sikerülhet elfogadni. „Nagyon jó esélyt látok arra, hogy átmegy a költségvetési tervezet” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormánykoalíció feltehetően az ĽSNS listáján parlamentbe került képviselők támogatását szerzi meg.

(TASR/Felvidék.ma)