A Remény hetilap idei utolsó száma és egyben ünnepi kiadása, amely december 18-án, advent 4. vasárnapján jelenik meg, a megszokott tizenhat oldal helyett most harminckét oldallal várja az érdeklődőket.

Az ünnepi szám címlapján megtalálható vezércikk dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti megyés püspök tollából származik, aki írásában a karácsonnyal és az ünnepkörrel kapcsolatos elmélkedéseket, gondolatokat oszt meg.

A Remény ünnepi kiadásában több interjú is olvasható. Az újság munkatársai beszélgetést készítettek mások mellett a hetilap külső munkatársával, Bodzsár Gyulával, valamint Nagy Szilas Ildikóval, a dunaszerdahelyi Szent János Apostol Egyházi Alapiskola és Óvoda igazgatónőjével is.

A számos ünnepi tartalom és érdekesség mellett a hetilap a hazánkban és az anyaországban megvalósuló eseményekre is fókuszál. Az újság a honi rendezvények közül beszámol többek között a csallóközcsütörtöki hagyományos koszorúmegáldásról, valamint a radi Szentháromság-plébániatemplom építésének és megáldásának kétszázadik évfordulójáról szóló megemlékezésről is.

Az újság berkein belül több ismerős hazai szerzőtől is találhatunk adventi és karácsonyi témakörrel összefüggő jegyzetet. A legújabb Reményben fellelhetünk írást többek között Monka Zsuzsanna, Lőrincz Sarolta Aranka, Juhász Attila, Szakál László János, Zalka Lóránt, Bali Mária és Sárközi János tollából is.

Hitünkben segít elmélyülni a Takács Dénes atya által írt homília, de az újságot lapozgatva találunk ünnepi verseket, recepteket, gyermekrajzokat, rejtvényeket, időszerű gondolatokat, valamint különböző ajánlókat is.

A szerkesztők áldott és békés karácsonyi ünnepeket kívánnak minden kedves olvasónak!

(Bartalos Nikolas/Remény/Felvidék.ma)