Marián Viskupič (Fotó: SITA)

A parlament pénzügyi bizottságának elnöke, Marián Viskupič (SaS) nem tudja biztosan, hogy még idén sikerülhet-e elfogadtatni az állami költségvetést, viszont magára az elfogadásra lát esélyt.

„De hogy mekkora ez az esély, azt nehéz lenne megmondani. Én úgy vélem, hogy holnap, azaz kedden 11 órakor kerülhetne sor a szavazásra. Viszont esélyesebbnek látom, hogy a szavazás áttolódik a következő napokra“ – mondta hétfőn a parlamentben Viskupič.

Egyúttal elismételte, hogy az SaS párt a jelenlegi beterjesztett formájában nem támogatja a költségvetést.

Az állami költségvetést még november végén tűzte programjára a parlament, a megvitatására pedig december elsején sort kellett volna keríteni. A kormánykoalíció azonban a saját belső problémáival volt elfoglalva, melyek odáig fajultak, hogy a parlament megvonta a bizalmat az Eduard Heger (OĽaNO) által vezetett kormánytól még azt megelőzően, hogy szavaztak volna az állami költségvetésről.

Amennyiben a parlament december 31-ig nem fogadja el az állami költségvetést, január elsejétől ideiglenes költségvetés lép életbe.

Ez a bevételeket nem érinti, ám a kiadásokat befagyasztanák a 2022-es évi összegre. Több közgazdász azon a véleményen van, hogy bármilyen költségvetés jobb megoldás a költségvetési provizóriumnál.

Ezt Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter korábbi kijelentése is alátámasztja, aki felhívta a figyelmet, hogy amennyiben ideiglenes költségvetés lépne életbe, 2023-ban nem tudnának 900 millió euró segítséget adni a háztartásoknak az energiaárak kompenzálására, ami újabb óriási terhet róna az inflációtól sújtott lakosságra, de a vállalkozásokra is.

Kérdés, hogy hajlandók lesznek-e a pártok, parlamenti képviselők a politikai játszmák és a hatalmi harc közepette kompromisszumra az emberek megsegítése érdekében. Egyedüli esélyünk, hogy talán ránk is gondolnak, hogy várhatóan előrehozott választások lesznek, ahol a szavazóknak minden bizonnyal az is eszükbe jut majd, hogy az adott párt mennyiben segítette elő, vagy épp akadályozta meg az energiaárak kompenzálását…

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)