A rendezvény résztvevői (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A Csemadok január 22-ei magyar kultúra napi ünnepi rendezvényén adta át a Csemadok-díjakat Galántán. Az ünnepségen részt vett Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is.

Az ünnepséget a galántai kultúrházban Holop Zsóka műsorvezető és Kaszás Kornél, a Petőfi Program ösztöndíjasa vezették, és köszöntötték a résztvevőket. A rendezvény elején Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte

a magyar iskolába való beíratás fontosságát, s kérte a tagokat, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy a lehető legtöbb gyermek járjon magyar iskolába.

Az elnök elmondta, a Csemadok a magyar kultúra szervezője. Dolgozzunk olyan odaadással, ahogy tették és teszik azt azok, akik ma átveszik a Csemadok kitüntetését.

Bárdos Gyula köszöntője (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Nagyjaink példát mutatnak

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is köszöntötte a magyar kultúra napját ünneplőket. Mint mondta, öröm számára, hogy együtt ünnepelheti a felvidékiekkel a magyar kultúra napját.

Arra sarkall ez a nap, hogy számba vegyük kultúránk nagyjait – mondta beszédében.

Kölcsey Ferenc kétszáz évvel ezelőtt ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát, aminek tiszteletére ünnepeljük a magyar kultúra napját. Nagyjaink példát mutatnak, munkásságukkal fel akarták emelni a nemzetet, nekik is szerepük van abban, hogy Árpád népe felvirágzott.

Potápi Árpád János nagyjainkat is méltatta beszédében (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A magyar kultúra napján a sokszínűséget is ünnepli nemzetünk, a magyarság páratlan nyelvi és zenei hagyományait. Segít, hogy megmaradjunk, hogy el tudjunk indulni minden bizonytalanság ellenére is a 21. században. Ma is feladatunk a helyes út követése, fennmaradásunk alappillére a magyarság otthon maradása, ezért segít a magyar kormány a kulturális és oktatási intézményeknek, ugyanakkor a Csemadoknak is, hiszen több mint négyszáz alapszervezetével szinte minden magyarok által lakott településen jelen van.

Potápi Árpád János gratulált a Szövetség pártnak a helyi és megyei választásokon elért eredményéhez is, kiemelve, fontos az erős politikai képviselet.

Az ünneplőket Forró Krisztián, a Szövetség elnöke is köszöntötte. „A kultúra egy-egy nép vagy nemzet szellemi értékének összessége, s ebben az a legcsodálatosabb, hogy az idő próbáját az arra érdemes alkotások, gondolatok állják ki. Igaz, az utóbbi években ez a folyamat a közösségi hálók logaritmusai miatt kicsit összekuszálódott, de mi a szintén kétszáz évvel ezelőtt született Madách Imrétől megtanultuk, hogy: „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, Évmilliókra lesz tulajdonod“ – mondta Forró Krisztián.

Itt most sokan vagyunk – mondta Forró Krisztián. „Megtöltöttük a termet, de valljuk be őszintén, hogy fogyunk. Sajnos a népszámlálás adatai is ezt mutatják.

Ezt a folyamatot meg kell állítanunk. Ezt nekünk kell megállítanunk, ez a mi feladatunk.

És most nemcsak a Csemadok tagjaira vagy más szervezetben működő, kultúrát szervezőkre gondolok elsősorban, hanem minden magyar szülőre. Nagyon sok múlik azon, hogy ha eljön az idő, melyik iskola ajtaján kopogtatnak“ – emelte ki a magyar párt elnöke.

A Csemadok ezen a napon adta át azokat a kitüntetéseket is, amelyekkel a Csemadokban évtizedek óta dolgozó személyiségek munkáját ismerik el.

Forró Krisztián ünnepi beszéde (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Ezen a napon adták át a Gyurcsó István Díjat is, Galcsík Károlynak, valamint a Fábry Zoltán Díjat olyan nem felvidéki személyiségnek, akinek munkája fontos a Csemadok számára is, az idén a kárpátaljai Dupka György lett a kitüntetett.

A Csemadok Életmű Díját Baranyay Alajos (Zsigárd), Csobádi Magdaléna (Jablonca), Dániel Erzsébet (Párkánynána) és Szalay Rozália (Kolozsnéma) kapta.

A Csemadok Közművelődési Díjat Balogh László (Nyárasd), Gál László (Kamocsa), Botló Péter (Nemeskosút), Kelemen Mária (Ipolyszécsénke) és Demkó Mária (Nagyida) kapták.

A díjazottakat külön cikkben méltatjuk. Nevükben a rendezvényen Galcsík Károly mondott köszönetet.

Az ünnepi műsorban Dráfi Mátyás előadásában meghallgatta a közönség a Himnuszt, fellépett Szőcs Eszter, aki Petőfi Sándor A szerelem országa című versét adta elő. A galántai Csízió Díákszínpad tagjai Madách Imre Az ember tragédiája című művéből adtak elő részleteket, majd Arany János Tetemrehívás című darabját mutatták be. A Besenyői Citerások magyarbődi dallamokat adtak elő, a Kodály Zoltán Daloskör Liszt Ferenc Magyar ünnepi dal, Kodály Zoltán – Ady Endre Fölszállott a páva és Bárdos Lajos Erkel szózata című műveit adta elő.

A rendezvényen értékelték ki a Csemadok által kiírt esszéíró pályázatot is, amelynek győztese Bukovszky Barbara lett, aki saját írásnak egy részletét olvasta fel.

A rendezvény nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.

(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)