IV. Béla és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő leányára, Margitra emlékezünk égi születésnapján, aki imáival és tetteivel engesztelte Istent és vezekelt a magyar nemzetért. Még születése előtt Istennek szentelték, s felnőttként, domonkos rendi apácaként megerősítette ezt a felajánlást.
Margitot a szíve alatt hordozta édesanyja, amikor a tatárok Batu kán vezetésével, 1241-ben Wahlstattnál megsemmisítették a németek és lengyelek egyesült seregét, majd betörtek Magyarországra. Béla király megkísérelte föltartóztatni őket a Sajónál, de vereséget szenvedett, s Dalmáciába kellett menekülnie. A szülők a születendő gyermeket Istennek ajánlották, aki 1242-ben a dalmáciai Klissza várában született. Amikor Belső-Ázsiában meghalt a nagykán, Batu kán a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket hátrahagyva, összegyűjtötte lovasait, és sietve távozott kelet felé, hogy le ne késsen az osztozkodásról.
A királyi pár további leánygyermekei Kinga, Jolán és Konstancia, akik az Árpád-házi boldogok sorát gazdagítják.
Margit – Szent Erzsébet unokahúgaként – különleges és önfeláldozó életet élt. Életét az Istennek-adottság jellemezte, melyet Gárdonyi Géza örökített meg az „Isten rabjai” című történelmi regényben.
IV. Béla és Laszkarisz Mária, – a tatárjárástól szerencsésen megmenekülve -megtartották fogadalmukat és hálából Isten szolgálatára nevelték Margitot, aki nevét Antióchiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit Margit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával.
A királyleányt hároméves korában átadták a domonkos nővéreknek Veszprémben. Gyorsan tanult, sokat foglalkozott családja szentéletű őseinek történetével. Tíz évesen a Nyulak szigetére, a domonkos apácákhoz került, ahol fogadalmat tett. Sokat böjtölt, kereste az önmegtagadást. Napjait munkában, éjszakáit imádságban töltötte. Királyi házassági ajánlatokat utasított vissza, amikor a lengyel király, valamint Ottokár cseh király kérte meg a kezét. Mondása szerint: Jézust választotta jegyeséül. 1261-ben örökfogadalmat tett.
Megkapta a jövendölés adományát is. Szerzetesként is IV. Béla odaadó leánya maradt, szoros kapcsolatban volt az Árpád-házi uralkodó terveivel. A közös felelősségben látta életének igazi értelmét, ez az elhivatottság vezeklő életre ösztökélte. Egykor Istennek ajánlották, és Margit életével, tetteivel megerősítette ezt a fölajánlást.
A kemény munka, a szigorú önmegtagadás s a családi tragédiák legyengítették, súlyos beteg lett. Halála óráját derűs arccal előre megmondotta szerzetestestvéreinek. Szentség hírében halt meg 28 éves korában, 1271. január 18-án a Nyulak szigeti – a mai Margit-szigeti kolostorban. Legendája szerint holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak, és rózsaillatot árasztott.
Margit bátyja, V. István király már 1271. június 13-án kérte húga szenttéavatását X. Gergely pápától. V. Ince 1276-ban újabb vizsgálatot indított, Károly Róbert, Mátyás király és II. Ferdinánd is sürgette az eljárást. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. 1943. november 19-én avatta szentté XII. Piusz pápa. Síremléke a róla elnevezett Margit-szigeten található, egy hatalmas vörös márványlap, melyet tisztelői helyeztek el halálának 700 éves évfordulóján.
Szenttéavatási aktái, nővér- és kortársainak, élete tanúinak vallomásai szerint Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, s a legnyomorúságosabb betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nővértársait erélyesen leszoktatta arról, hogy benne a királylányt tiszteljék.
Életének alapszabálya az evangélium teljessége szerint való: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.
A magyar nyelvű Margit-legenda forrása Marcellusnak, Szent Margit gyóntatójának tulajdonított latin nyelvű legendaváltozat volt. A fordításra 1300 és 1320 között kerülhetett sor, majd a nehezen érthető szöveget 1360 és 1409 között átdolgozták és Ráskai Lea szerzetesnő 1510-ben készült másolatában maradt fenn.
„Örülj, vigadj magyar haza,
hogy Krisztus hozzád ily kegyes,
van már, ki érted szólana,
és üdvös pártfogást szerez.
Kérünk, hallgass meg Istenünk,
velünk e szűz is esdekel.
Örök világot adj nekünk
egykor a mennybe jutva fel.”
– olvasható Árpád-házi Szent Margit verses zsolozsmájában, melynek eredete az 1276-1320-as évekre tehető Csanád Béla költő fordításában.
Forrás: Magyar Kurír, Szentek élete
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
