Richard Vašečka, a boltok vasárnapi zárvatartására vonatkozó javaslat előterjesztője észszerű engedménynek tartja, hogy négy vasárnap nyitva lehetnének a boltok, mégpedig a legerősebb időszakban, a karácsonyt megelőző három héten, illetve a szeptemberi tanévnyitó előtti héten. A vitát kiváltó törvénytervezetet a parlament átdolgozásra visszautalta, a márciusi ülésen kellene ismét foglalkoznia vele.

Vašečka elmondta, hogy a szakszervezetekkel és a munkaadókkal is egyeztetett. „Nagyon figyelmesen hallgattam a különféle kereskedelmi munkaadói szövetségek észrevételeit is” – jelentette ki.

„Bízom benne, hogy ugyanúgy, ahogy a vásárlók és a kiskereskedelmi ágazat is elfogadta az államünnepeken való zárva tartást, ugyanúgy elfogadják a vasárnapit is” – tette hozzá.

Javaslatát főleg a kiskereskedők bírálják, a pártok közül leginkább az ellenzéki SaS.

A munkaadók felhívták a figyelmet, hogy a korlátozás miatt több ezer munkahely szűnne meg, az alkalmazottak pedig elesnek a vasárnapi pótléktól. Emellett a tiltás bevezetése után is több tízezren fognak dolgozni vasárnaponként a vendéglátóiparban, az egészségügyben, különféle szolgáltatóknál, valamint azok, akik műszakra járnak.

Vašečka szerint azonban a méltó bérezés nem alapulhat a hétvégi vagy az éjszakai bérpótlékokon. Vašečka szerint a szakszervezettel folytatott megbeszélésen több alapvető kérdésben is egyetértettek.

„Kijelenthetem, hogy rendkívül elégedett vagyok. Egyetértünk abban, hogy az alkalmazottak, főleg a gyereket nevelő anyák számára lehetővé kell tenni, hogy a vasárnap valóban munkaszüneti nap legyen, munkahelyi hajsza nélkül, családi körben”

– jelentette ki a képviselő.

A vasárnapi munkavégzés korlátozását követendő trendnek tartja. „Ez egy olyan lépés, amelyre szükség van a munkavégzés és a családi élet összeegyeztetéséhez, a munkavállalók életminőségének és egészségi állapotának javításához” – tette hozzá.

(TASR/Felvidék.ma)