Megjelent a Református Újság gyülekezeti tájékoztató februári lapszáma. A tartalomból válogattunk.

Könnyű lenne azt mondani, hogy a böjt katolikus szokás, ne is foglalkozzunk vele, de a hit hősei, és maga Jézus is böjtölt. Nem a böjttel van gond, hanem annak torzulásaival, amit a reformátorok megpróbáltak a mértékletességgel helyettesíteni – kezdi gondolatainak ismertetését Győri István a címlapon.

A jövőt meghatározó három pillérről szól Fábián Tibor.  Tíz éve rendezi meg a Lévai Református Egyházközség a  száztányéros kocsonya alkalmát, az évkezdő közösségépítő alkalomról és annak hátteréről Kassai Gyula lelkész számol be.

Deregnyőn evangelizációs estéket tartottak. A Református Újság is megemlékezik Duray Miklósról. Mihályi Molnár László visszaemlékezését közlik. A Petőfi-emlékévhez igazodva a szabadságharc költőjéről is olvashatunk a februári lapszámban.

A lap interjút közöl Ofella Balázzsal, a francia idegenlégió egykori tagjával.

A Kárpát-medence reformátussága rovat ezúttal Horvátországból jelentkezik. Megmaradásunk öröm, boldogság és szent kötelesség is – Horvátország több mint két hete csatlakozott a schengeni övezethez. Ezzel egy időben az eurózónába is belépett, vagyis a középkorúak és a náluk idősebbek egyúttal azt is megélhették, hogy a dinár, majd a kuna után újabb fizetőeszközt vezetnek be: az eurót. Hogyan érintették ezek a változások a horvátországi magyarokat? Milyen megpróbáltatásokon mennek épp keresztül? Miként élték meg az elmúlt napokat? Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét kérdezik. Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztek a spliti magyarok.

A Világoldal – Hitről hívőknek állandó rovat központi témája a keresztyénüldözés 2022-es világhelyzet-jelentése.

A februári lapszámból sem hiányozhat a fiataloknak szóló állandó rovat, valamint a Bibliaolvasó aktuális vezérfonala

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)