Sólymos László (Fotó: TASR, archív)

Már idén befejeződhetett volna a Pozsony Vereknye városrészben található Dimitrov vegyészeti üzem egykori hulladéklerakójának felszámolása, ha a környezetvédelmi minisztérium abban az ütemben folytatta volna a munkát, ahogyan 2016 és 2020 között folyt – jelentette ki Sólymos László volt környezetvédelmi miniszter, a parlamenten kívüli Szövetség-Aliancia Országos Tanácsának elnöke, aki szerint Ján Budaj (OĽANO) megbízott környezetvédelmi miniszter könnyelműen áll a problémához.

„A mérgező hulladéklerakat komolyan veszélyezteti a legértékesebb dolgot, a csallóközi ivóvízkészletet” – mondta Sólymos, és rámutatott, hogy semmi sem történik Vereknyén, sőt egy újabb illegális szemétlerakat van a helyszínen.

Sólymos azt mondta, megérti az érintett csallóközi települések polgármestereinek felháborodását, akik a keddi sajtótájékoztatón rámutattak, hogy a szennyezés nemcsak az ő településüket érinti, hanem továbbterjed a Dunába. Sólymos szerint tíz évet elvesztegettek.

„Ján Budajt olyan politikusnak gondoltam, akit szoros kapcsolat fűz a környezethez és a pozsonyi régióhoz. De be kell ismernem, hogy tévedtem” – jegyezte meg.

A volt miniszter azt mondta, a munka nagy részét már azelőtt elvégezték, hogy Budaj beült volna a miniszteri székbe.

Sólymos tájékoztatása szerint geológiai felmérést végeztek Vereknyén, kidolgoztak egy kármentesítési tervet, megszerezték az uniós támogatást, és elindították az összes szükséges eljárást.

Az első tereprendezési munkákat is elvégeztük már ezen a területen, mert úgy gondoltuk, hamarosan elkezdődik a munka” – mondta a volt miniszter. Sólymos szerint azonban amikor Budaj hivatalba lépett, minden megállt.

„Ennek pedig az egyetlen oka az volt, hogy a minisztérium nem fizetett ki néhány tízezer eurót két tulajdonosnak a földek kisajátításáért” – magyarázta.

Hozzátette, hogy az építési engedélyt később visszavonták, és hét évnyi munka „ment a kukába”. Szerinte az átépítési jogok visszavonása nemcsak Vereknyét, hanem Szlovákia más régióit is érinti.

„A garampéteri lerakatot nem számolják fel, csak áthelyezik a szemetet, de hogy hová, azt senki sem tudja” – jegyezte meg. Szerinte ugyanígy nem foglalkoznak például a Késmárkon és Érsekújvárban lévő lerakat már megkezdett likvidálásával sem. Sólymos felszólította a minisztert, hogy magyarázza el, „hogyan, mikor, milyen pénzből és milyen módon akarja megszüntetni ezt a veszélyt”.

Budaj nemrég a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy a vereknyei hulladéklerakat felszámolását időigényes folyamatok hátráltatják, például a földterület tulajdonjogának rendezése.

Közölte, hogy a környezetvédelmi tárca rövidesen intézkedik, és hamarosan közzétesz egy, a további intézkedésekre vonatkozó javaslatot. A régi Malom-ág területén, a pozsonyi Vereknye és Főrév városrész határán található lerakaton nagyjából 120 ezer köbméternyi hulladék van, amit az 1960-as és 1980-as évek között a vegyi üzemekből szállítottak oda.

(TASR/Felvidék.ma)