Isten Igéje imaívet teremt a Vatikán és Budapest, meg valamennyi város, falu között szerte a világon, bármely felekezetben éljenek is az imádkozó lelkek. Most, ezen a délelőttön elzarándokoltam a Via della Conziliazione öreg kockalapjain a Szent Péter tér irányában található karmelita templomba, a Santa Maria del Carmelo in Traspontina-ba. Miért oda?
Mert szülő és felnevelő városom, Győr Rába-parti karmelita temploma végig kísérte gyermekségemet. Édesanyám oda ment minden reggel imádkozni családunkért. Közel laktunk, a későbbi Schweizerhof nevet kapott épületben. Száz méterre a karmelitáktól.
Aztán meg azért is, mert háromemeletes családi házunkkal szemben, a káptalandombi felhajtó út szögletében kicsiny szükséglakás szobában lakott az a karmelita szerzetes, akitől latinul tanultam, meg Aqinói Tamás filozófiáját bontogatta ki kamaszszomjúsággal kutató értelmem előtt. Csodáltam végtelen egyszerűségéért, mély tudásáért és kérlelhetetlen kritikájáért a kommunista ateizmusról és a kapitalista materializmusról. Az sem volt semmi, hogy az 1960—as években kínaiul tanult, mert misszióba szeretett volna menni Kínába. Ezt a vasfüggöny megakadályozta, majd súlyos betegsége nyomán kijuttatták szerzetesi elöljárói előbb Bécsbe, aztán Rómába. Itt is halt meg.
És most ezen a hétágra sütő, kéklő egű római reggelen itt állok a karmeliták Szent Péter-tér közeli templomában. A lelkem beleremeg, amint a hosszú templomhajó kőlapjain ballagok, s megállít a fríz karmelita professzor, újságíró, mártírteológus, professzor, Szent Titus Brandsma ember nagyságú plakátja, amely a templomfalon jobbról-balról látható. Imádkozáshoz keresek egy csendes padsort. Hátizsákomból előveszem német nyelvű protestáns Losungomat, bibliaolvasó kalauzomat és az olasz nyelvű bibliaolvasó naptárt, a La fede ogni giornot, a hit napi táplálékául szolgáló katolikus naptárt. A protestáns igekalauzban a gyönyörűen mély ószövetségi Ige szinte elállítja a lélegzetemet:
Így szól a Seregek Ura: aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! (Zakariás 2,12).
Rögvest azokra gondolok, akik Isten szemefényeként, keresztyénként, hitükért bántalmazást vállaltak és szenvedtek el, s a mártíromság sem riasztotta el őket Istentől, hittől.
Frízföld protestáló katolikus szentjének, Titus Brandsmanak az emléke előtt
Itt áll előttem embernyi méretben a fríz Titus Brandsma szerzetes alakja, aki 1881-ben született Frízföldön, az észak-német holland határ közelében. Pappá szentelése után kiváló tehetségét a filozófia és a misztika kutatásában és tanításában kamatoztatta. A holland Nijmegen Katolikus Egyetemén tanított 1923 óta, később rector magnificusa lett. A náci ideológiával szemben erős kritikákat fogalmazott meg. Folyamatosan felemelte szavát a sajtószabadság mellett a német megszállás idején. Hollandiában a katolikus újságírók országos szervezetének volt a kinevezett lelkésze.
Számára a sajtó az oktatás és tájékoztatás kivételes eszköze volt, túllépve az akadémiai világ határait, milliókhoz szólt. A sajtószabadság neki azt jelentette, hogy szabad volt az emberi méltóság előmozdítása, a tények mögötti igazság kutatása, felismerése, megfogalmazása és követése. Szemében az emberi méltóság megölése az élő Isten arcának letörlését jelenti a világ és az emberiség színéről, és ezt nem fogadta el. Protestáló katolikus volt az emberi méltóságért.
1942 januárjában letartóztatták és a dachaui koncentrációs táborba hurcolták, ahol július 26-án hunyt el. Mártírélete sokaknak jelentett vigasztalódást a legmélyebb mélységekben. 2022-ben Ferenc pápa szentté avatta. Ő is egyik szemefénye volt Istennek, amiként a német kiváló protestáns teológus, D. Bonhoeffer is, akit pedig ’45 elején végeztek ki. Brandsma kivégzése előtt néhány héttel ezt írta:
„Bánatomban boldog vagyok. A szenvedésnek új értelmét ismerem fel. Ez nagy nyereség, ez egyesít Istennel, üdvösségemmel. Senki nem jön hozzám, de jó nekem itt egyedül lenni. Mert Te, Jézus, itt vagy. Soha nem voltam még ilyen közel Hozzád. Maradj velem én Jézusom. Igen jó lesz nekem, ha Te velem vagy…”.
Kovács K. Zoltán magyar kereszténydemokrata emlékezete
Ez a mélységekben is Isten jelenlétét hívogató bizalom, remény és imádság kísérte Kovács K. Zoltán életét is, akinek e márciusi hét elején emlékezett meg a KDNP frakciója a Nemzeti Sírkertben lévő sírja előtt küzdelmes kisgazda, majd keresztyéndemokrata életéről. A Győr környéki Börcs és Mosonmagyaróvár katolikus agrármérnöke, a szociálisan érzékeny politikus emigrációjában a Szabad Európa Rádió szívesen hallgatott szerkesztője volt sok éven át. Amint lehetett, a hazai keresztyéndemokrácia elindításáért Münchenből Budapestre jött. Nekem áldott emlékű atyai támogatóm volt első könyveim megjelentetésében és a Protestáns Műhely szellemi, theo-politikai szolgálatában.
A nagy rendszerváltó kereszténydemokrata nemzedék tagjaként szervezte és működtette fáradhatatlanul, humorral és hittel a Barankovics Alapítványt. Felesége, Etelka mindenben tapintatos szeretetével kísérte. Számos találkozás emléke ébredt bennem itt Rómában is, például az első győri KDNP konferenciáé, 1992-ben, amit ő szervezett, Békés Gellért, Pápai Lajos püspök úr, dr. Szolnoki Erzsébet egyháztörténész előadásaival, megnyilatkozásaival. Protestánsok a kereszténydemokráciában címmel a Protestáns Műhely bibliai alapú értékrendjéről, theo-politikai céljairól szólhattam.
Most, hogy elmenetelének 15. évfordulóján a KDNP frakció tagjai megálltak emlékező főhajtással földi nyughelyénél, nekem a gyertyagyújtás maradt itt önkéntes feladatként a vatikáni karmelita templomban. Őérette, Etelkáért, testvéri szívéért és a protestánsok KDNP-beli együttműködését szelíd, de határozott szóval igénylő bölcsességéért adtam hálát gyertyagyújtás előtt. Börcs községben található emléktáblájának felirata valóságos confessio politicus, ami most is felidéződött bennem:
„…Folyamatosan keressük a szellemi és erkölcsi felemelkedés, a nemzeti boldogulás útját”.
Legyen vége már, legyen béke már
Meggyújtott két gyertyám Titus Brandsma és Kovács K. Zoltán emlékezetére ég itt a Via della Conziliazione karmelita templomának március eleji hűvös csendjében. És közben valaki idelép hozzám, az ügyeletes szerzetes, tapintatosan padomra teszi azt a kis hirdetőcédulát, amelyen hívogatás olvasható imacsendre Ukrajnáért és Oroszországért. Let there be peace on earth, let there be an end to war, let us pray for this – olvasom a lapocskán. Legyen béke a földön, legyen vége a háborúnak, imádkozzunk ezért… Nem szándékoztam, de ez a felhívás arra ösztönzött, hogy meggyújtsam a harmadik gyertyát is. És imádkoztam, dúdolgattam közben a börtönlelkészi szolgálataim idején a pálhalmai börtönóriás fogvatartotti himnuszát: Hevenu shalom alechem, havanu shalom elachem…
Legyen békesség veled…
Milyen különös, hogy 2023 március idusára közeledvén, azt érezhetem, hogy ez a világméretű békevágy, és békeima jótékony felszálló harmatködként lengi körül a Szent Péter kupoláját. Hogy mindenen a világosság és a fény legyen úrrá. Belső szemeimmel látom, a Duna-parti Parlament kupoláját éppúgy, mint a győri karmelita-templom és a Püspökvár égre mutató, embereknek lelki oltalmat kínáló, hirdető templomtornyait. Uram, halld meg milliók imáját, s add nekünk a Te békességedet, Feltámadott. Halálon, öldöklésen, sötét erőkön diadalmas Krisztus, könyörülj meg rajtunk….
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
