A díjazottak a város vezetőivel (Fotó: Szalai Erika)

A 2022-es év legjobb komáromi pedagógusait részesítették elismerésben a mai napon a Tiszti pavilon dísztermében. Az ünnepségen magyar és szlovák alapiskolai tanító, óvónő, valamint a művészeti alapiskola pedagógusai részesültek a városvezetés megtiszteltetésében.

Moncz Miklósnak, a Komáromi Művészeti Alapiskola tanárának és az iskola növendékének, Szabó Andrásnak a gitárjátékát követően Keszegh Béla polgármester köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, olyan példaképekre van szükség, akik megértik, hogy ez a szakma a gyermekek jövőjéről, emberi sorsokról szól.

„A mai felbolydult világban állandóan nyitottnak kell lenni a változásra, és a mai oktatás nem a tananyag átadásáról, hanem sokkal inkább a nevelésről szól. Köszönjük mindazt, amit a gyermekekért, a családokért, Komáromért tesznek” – fogalmazott.

A polgármester Ondrej Gajdáč iskolaügyért felelős alpolgármesterrel és Szénássy Tímeával, az oktatásügyi és kulturális bizottság elnökével közösen adta át a 2022-es év legkiválóbb pedagógusainak járó díjakat.

***

A komáromi óvodák díjazott pedagógusai

Elsőként Hradil Erzsébetet, az Eötvös Utcai 48-as Számú Óvoda nyugalmazott óvónőjét tüntették ki, aki közel 40 évig dolgozott az intézményben. Négy évtizedes pályája során több száz gyermeket, generációkat nevelt, tanított, készített fel az iskolai életre. Idén, március 4-én, 43 a pedagógusi pályán eltöltött év után vonult nyugdíjba. A díjat az óvoda igazgatója vette át.

Édes Enikő díjazott 2011 óta dolgozik pedagógusként a Komáromi Kacz Endre 33-as Számú Óvodában. Méltatásában elhangzott, az oktatási-nevelési tevékenységében aktívan alkalmazza az innovatív tanítási módszereket, biztosítja a legfontosabbat: az érzelmi biztonságot, a nyugodt légkört, amely alapja a gyermek hatékony fejlődésének és a szülő elégedettségének.

A komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatóhelyettese és óvodapedagógusa, Szabó Renáta is kitüntetésben részesült, aki az intézmény 1994-es alapításától annak pedagógusa. Magas színvonalú vezetői, oktatói tevékenységével, közösségi munkájával, a szülőkkel, kollégákkal és az óvópedagógus közösséggel kialakított bizalomra épülő kapcsolatával évek óta hozzájárul a komáromi óvodák és a Marianum hírnevének öregbítéséhez is – hangzott el.

A szlovák óvodák díjazott pedagógusa Katarína Nagyová, a Hajós Utcai Óvoda pedagógusa lett, aki gyermekek sokaságát készítette fel a sikeres iskolakezdésre 44 éves szakmai pályafutása alatt.

***

A komáromi magyar tannyelvű alapiskolák díjazott pedagógusai

Díjazott lett Molnár Belány Szilvia, az Eötvös Utcai Alapiskola tanára, aki a magyar nyelv oktatása mellett a nyelvi tantárgybizottság vezetője és szívügye a tehetséggondozás. Diákjaival remek eredményeket érnek el a Szép magyar beszéd, a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen, a Bendegúz NyelvÉsz-en és a Katedra versenyeken – emelték ki.

Juhász Timea, a Jókai Mór Alapiskola felkészült pedagógusa szintén kiemelkedő eredményeket ér el tehetséggondozó munkájának köszönhetően. Nevéhez fűződik a SMART Kids elnevezésű angol nyelvi vetélkedő, amelyen Komárom város iskoláinak tanulói mérettethetik meg magukat.

A Munka Utcai Alapiskola díjazott pedagógusa Szabó Kinga történelem és angol szakos pedagógusa lett, aki színvonalas oktató-nevelő munkája mellett a tanítási órákon kívül is foglalkozik a tehetséges tanulókkal, tanulmányi és művészeti versenyekre készíti fel őket történelemből és angol nyelvből egyaránt.

***

A komáromi szlovák tannyelvű alapiskolák legjobb pedagógusai

Júlia Bundová, a Határőr Utcai Alapiskola díjazott pedagógusa 34 éve van a pedagógusi pályán. Fizikát, etikát és hittant tanít, sikeresen készíti fel a diákokat a fizika- és bibliaolimpiára. 2008 óta vezeti az iskola Lego Klubját, valamint robotikát és programozást is oktat délutáni foglalkozások keretében. 13 éve az iskola igazgatóhelyettese; kiváló eredményeiért, odaadó, kitartó és innovatív munkájáért vehette át a díjat.

Mária Potáschová díjazott 1985 óta a Ján Amos Komenský Alapiskola alsó tagozatának tanára. Töretlen energiával tanítja meg írni, olvasni, számolni a gyerekeket, neveli őket tisztességes tanulóvá. A mindig mosolygós tanárnőnek mindenkihez van egy kedves szava, segítőkész, jószívű. Tanítványait a természet és a rend szeretetére tanítja – hangzott el méltatáséban.

A Rozmaring Utcai Alapiskolából Jana Krajanová szlovák nyelv és irodalom szakos pedagógus vehette át a díjat. Munkája során felelősségre és önállóságra vezeti tanítványait és innovatív módszereinek köszönhetően a különböző korcsoportú diákokkal is megszeretteti a tantárgyat – hangsúlyozták. A pedagógus évek óta segíti és felkészíti a végzősöket a középiskolába való felvételire.

***

A Komáromi Művészeti Alapiskola és a Speciális Alapiskola kitüntetett tanárai

A Speciális Alapiskola díjazott pedagógusa Varga Nóra gyógypedagógus lett, aki 2009 óta tanít az intézményben, emellett mozgatórugója a Speciális Iskolák Regionális Szavalóversenyének. Az iskolában a speciális nevelési igényű tanulók továbbtanulását is koordinálja. Diákja, Broskovič Anna alkotása lett a 2020-as évben Zuzana Čaputová köztársasági elnök hivatalos karácsonyi üdvözlőlapja. Tagja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, ahol szintén aktívan tevékenykedik.

A Komáromi Művészeti Alapiskola díjazottja Záhorská Renáta lett, aki tanulmányait a pozsonyi állami konzervatóriumban végezte. 2004 óta oktat a művészeti iskolában, diákjai kimagasló eredményeket érnek el az országos versenyeken. A Művészeti Alapiskola mellett működő Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)