Novák Katalin köztársasági elnök (j3) és Mustafa Sentof házelnök (b) plenáris tárgyalása a Török Nagy Nemzetgyűlés épületében Ankarában 2023. március 30-án. A köztársasági elnök mellett Schanda Tamás, az államfő kabinetfőnöke (j), Tilki Attila, a Türk Államok Szervezetének keretein belül működő Bölcsek Tanácsának tagja (j5), Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa (b6), Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója (b7) és Altusz Kristóf, a Sándor-palota diplomáciai igazgatója (b8). (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A török parlamentben, a Nagy Nemzetgyűlésben tett látogatást Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön Ankarában.

Az államfő Mustafa Sentoppal, a török parlament elnökével folytatott megbeszélést – közölte Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

Az igazgató a megbeszélés témái között említette a múlt havi törökországi földrengést, a magyarok segítségnyújtását, az orosz–ukrán háborút, a Balkán kérdését, valamint egyes országok NATO-csatlakozásának kérdését.

Farkas Vajk elmondta: a találkozó hangsúlyos eleme volt a magyar emberek szolidaritása a földrengést követően, valamint a 35 emberi életet megmentő magyar segítőcsapatok szerepe. A török házelnök is megköszönte és nagyra értékelte a magyarok segítségét.

Novák Katalin a megbeszélésen elmondta, hogy édesanyaként is átérzi a török családok fájdalmát, s ezért is látogat el a földrengés által sújtott régióba. Kiemelte azt is, hogy büszke mindazokra, akik az első perctől segítik a törökországi földrengésben érintetteket.

Az ukrajnai háborút illetően a kommunikációs igazgató kiemelte: mindkét fél egyetértett abban, hogy a legfontosabb a béke, s Magyarország köztársasági elnöke méltatta Törökország közvetítő szerepét.

A tájékoztatás szerint a magyar és a török fél a Balkán kérdésében is egyetértett, mivel Törökország és Magyarország számára is kiemelten fontos a térség stabilitása.

Farkas Vajk felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar köztársasági elnök azon a napon látogatott el a török nemzetgyűlésbe, amikor ott tárgyalni kezdték Finnország NATO-csatlakozásának ratifikálását. Ennek tényét Novák Katalin és Mustafa Sentop is pozitívumként emelte ki – hangsúlyozta a Sándor-palota kommunikációs igazgatója.

Novák Katalin csütörtökön ellátogatott az elnöki könyvtárba és találkozott török hungarológus hallgatókkal is. Az államfő csütörtökön még megtekinti a földrengés által sújtott régió egy részét, ezt követően pedig találkozik Ahmet Yildirimmel, a magyar Mentőcsoport által kimentett 5 éves kisfiúval.

(MTI/Felvidék.ma)