Ha eddig mindegyiken részt vett akkor azért, ha eddig nem vett részt egyiken sem, akkor pedig azért is ott a helye a Felvidék egyik legnépszerűbb jótékonysági eseményén. Szerénytelen volna arról beszélni, hogy mennyi gyermeknek tudott, illetve milyen szinten tudott segíteni a DGS Dögös Sprint, ami sokkal több egy futóversenynél, hiszen igazi emblematikus történéssé vált Gúta életében és sokan emiatt ismerték meg várost.

A rendezvény sikere jó értelemben az egyszerűségében rejlik, hiszen jó szándékú emberből mindig van elég, ám ennyire könnyen sehol máshol nem tudnak segíteni, mint a népszerű gútai futáson.

(Fotó: DGSprint, archív)

Ez már rég nem egy sportrendezvény, inkább egy közösségi esemény, egy szociális tér, ami a Hajómalom csodálatos környezetében valósul meg sokak örömére. Nem kell hozzá sportmúlt, nem kell hozzá hosszú és fárasztó felkészülés, pusztán egy kis akarat, illetve jó szándék.

Sokan egyedül teljesítik a távot, sokan barátokkal, kollégákkal, mások egy családi eseménynek tekintik és gyermekeikkel kocognak egy jót, de volt már olyan, aki kutyájával, valamint olyan is, aki babakocsit tolva, sőt olyan is, amikor valaki féllábbal tudta le a távját.

A DGS szervezői valószínűleg hosszan tudnának sztorizni az eseményről, a kezdetekről, arról, hogy évről évre nőtt a résztvevők száma, hogy még a Covid idején sem maradtak távol a futók. Arról is biztosan mesélnének, hogy sokan csak és kizárólag a DGS miatt érkeznek ide magyarok, szlovákok, illetve számos más országból való emberek.

Mi is lehetne jobb városimázs, mint egy ilyen rendezvény, ahol sok-sok ember valami megfogalmazhatatlanul jóban veszt részt, miközben ők is jól érzik magukat és tesznek a saját, valamint egy kiválasztott gyermek egészségéért.

A jó hír, hogy ha eddig kimaradt a Dögös Sprint az életedből, most bepótolhatod, hiszen az idei, a tizedik eseményre már lehet regisztrálni itt.

(Fotó: DGSprint, archív)

Ebben az évben május 27-én lesz az a nap, amikor megmozdul a város és jó példával jár elöl, tedd ez te is és hívd el a barátaidat, hogy együtt mondhassátok el: mi megtettük.

(DGSprint/Felvidék.ma)