(Fotó: hnonline.sk)

Gyimesi György indulásának támogatása szétverheti a parlamenten kívüli Szövetséget – jelentette ki Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke.

A párt Híd-Most-platformjának tagja arra reagált, hogy a Magyar Konzervatív Platform dacára a Híd-Most ellenvetéseinek, támogatja, hogy Gyimesi felkerüljön a Szövetség jelöltlistájára – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Magdeme Klára, a Szövetség szóvivője.

„Gyimesi és a Szövetség Magyar Konzervatív Platformja szétverheti az egész pártot, amely az MKP, a Híd-Most és a Szövetség egyesülésével jött létre” – jelentette ki Sólymos.

Hangsúlyozta, hogy a Híd-Most-platform elutasította „a szélsőségesen populista és gyűlölködő politikát és az ezt művelő politikusokat”. „És elutasítjuk most is, mert meggyőződésünk szerint a Szövetségben nincs helye az uszító politizálásnak” – tette hozzá.

Sólymos állítása szerint Gyimesinek gyűlöletkeltő megnyilvánulásai vannak.

„Meggyőződésünk szerint ennek a politikai stílusnak nincs helye az egyesült pártunkban, és egyáltalán a szlovákiai magyar politizálásban” – tette hozzá Sólymos.

Gyimesi a múlt héten jelentette be, hogy kilép az OĽANO-ból, mert alapvető kérdésekben eltér a véleménye a mozgalométól, és nem akar ezzel ártani neki.

(tasr/Felvidék.ma)