Fehér István (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Megdöbbenve olvastam a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének április 24-én kelt elnökségi nyilatkozatát, mely kimondja azt, amihez hasonlót ezidáig csak a túlfejlett nyugatról hallhattunk: megfosztják Fehér Istvánt a pedagógusi életpálya díjától az általa képviselt és megfogalmazott vélemények miatt. 

Jobb mindjárt az elején tisztázni: Fehér István nem áldozat, még csak nem is sértett. Az ő szakmai munkássága, pedagógusi kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek – erről tanúskodik a neki eredetileg megítélt és átadott díj is. Emberi minősége pedig mindazok számára, akik ismerik, még ennél is inkább.

Sajnos egy nagyon fontos szervezet, az SZMPSZ az áldozata ennek a csúnya históriának.. El tudjuk – nem, mégsem: el sem tudjuk – képzelni, milyen nyomás alá helyezték az egyébként kiváló szakmai szervezetet a cancel culture honi szektásai.

Azok, akik a demokrácia báránybőrét magukra öltve, a véleményszabadság pallosát magasra emelve vágják le mindenki fejét, aki nem azt gondolja, amit ők. Aki nem PONTOSAN AZT gondolja, amit ők.

Nyilván ez nem ad felmentést az alól, hogy egy szakmai szervezet nem hoz ideológiai döntést, különösen nem utólag, és főleg: nem köti a ló farkához és hurcolja meg egy kollégáját. 

Ennyit elöljáróban. Mivel mind Fehér István munkáját, mind a pedagógusok és a pedagógusszövetség tevékenységét nagyra értékelem, nem kívánom ezt a sajnálatos esetet a kelleténél tovább habosítani, ezért szorítkozzunk a tényekre a reájuk adott vagy nem adott válaszokra… Az SZMPSZ által kiadott sajtóközleményre (mely alább olvasható), illetve az általam ennek kapcsán megfogalmazott és a szervezethez eljuttatott kérdésekre. 

Az SZMPSZ Országos Elnökségének nyilatkozata

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöksége az élén Fekete Irén elnökkel nyilvánosan elismeri, sajnálatosan hibás döntést hozott 2023. április 9-én, mikor Fehér Istvánnak SZMPSZ életpálya díjat ítélt meg. A pedagógus a díjat április 15-én Rozsnyón, a XXVIII. országos pedagógustalálkozó alkalmával vette át.

Utólag belátjuk, hogy a döntést megelőzően csak a jelölt szakmai eredményeit értékeltük, nem voltunk eléggé körültekintőek, és nem vizsgáltuk meg közéleti szerepvállalását, annak hátterét. Embertársait érintő sértő kijelentéseitől, véleményétől, melynek nyilvánosan hangot adott, egyértelműen elhatárolódunk, úgy véljük, senki, de főként egy pedagógus különösképpen nem engedheti meg magának, hogy a demokrácia és az emberi méltóság alapelveit saját tevékenységével vagy nyilatkozataival megsértse.

Emiatt Fehér Istvántól az Életpálya díjat nyilvánosan visszavonjuk. Okulva a hibából a tanulságot levonjuk, a jövőben a jelöltek szakmai eredményei mellett alaposan megvizsgáljuk pedagógusi és emberi, erkölcsi értékrendjüket.

Mindazoktól, akiket a díjazott személye sért és a díjazás ténye érint, bocsánatot kérünk, nem állt szándékunkban szembe fordulni mindazokkal az értékekkel, melyek a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének több mint három évtizedes tevékenységét jellemezték, s melyhez eddigi munkánkkal valamennyien hozzájárultunk. A továbbiakban szeretnénk a feladatainkra összpontosítani, és nem
kívánunk ez ügyben a médiában nyilatkozni.

AZ SZMPSZ Országos Elnöksége

A közlemény kapcsán az alábbi kérdésekre vártuk a választ:

–  Fehér Istvánnak egész pontosan, konkrétan mely kijelentései azok, amelyek az életpálya díj visszavonásra irányuló döntést eredményezték? Ezek a vélemények pontosan hol találhatóak? 

– Azt írják közleményükben, eddig ezekről a véleményekről, kijelentésekről nem volt tudomásuk. Honnan, milyen forrásból szereztek erről tudomást éppen most, a díj átadását követően?

– A díj visszavonásának indokolásában a demokrácia alapelveire hivatkoznak – ennek azonban alapja, ami nélkül semmi értelme, éppen a vélemény szabadsága.

Nem tartanak-e attól, hogy – különösen a pedagógusi hivatásra, s általa a jövő nemzedékeire nézve – igen veszélyes precedens egy ilyen döntés meghozatala, mivel az ilyen súlyos döntésekből azt a „tanulságot” vonhatja le bárki (de legfőképp a fiatalság), hogy jobb csendben maradni, különben ellehetetlenítenek?

Erről szól a tengerentúlon javában tomboló ún. cancel culture, amely számos kitűnő szakmai, tudósi életpályát tört ketté, lehetetlenített már el. 

– Ehhez kapcsolódóan: ahogy a közleményben is áll, a jövőben alaposabban átvizsgálják majd a díjazásoknál a jelöltek értékrendjét. Ez alatt mit kell értenünk?

Milyen értékrend lesz majd elfogadható, és milyen nem, illetve ki dönt majd az „elfogadhatóságról”? 

– A pedagógusi életpályadíjnak nem kizárólag a pedagógusi életpályáról, szakmai teljesítményről kellene szólnia? 

És a válasz

„A továbbiakban szeretnénk a feladatainkra összpontosítani és nem kívánunk ez ügyben a médiában nyilatkozni.” – reagálta mindezekre az SZMPSZ…

Magam is úgy látom, hogy ez a helyes álláspont. Csak éppen ennél eggyel korábban – ama bizonyos közlemény megfogalmazása és kiküldése előtt – kellett volna erre helyezkedni és ragaszkodni hozzá foggal-körömmel, a szektások legnagyobb lármája közepette is. Az ugyanis egyszer elül, mert

találnak maguknak más célpontot – utánuk viszont maradnak az üszkös romok és az addig egy csónakban evezők között megrontott kapcsolatok. Ami a legfőbb céljuk.

Még egy aprócska adalék: ama bizonyos díjátadón olyan valaki is megkapta az SZMPSZ kitüntetését, aki annak idején szintén aláírta azt a nyilatkozatot, amely elítélte Duray Miklóst az innen nézve már az őskorban tett budapesti kijelentése miatt.  Vagyis abban a sorban állt, akik el akartak fojtani egy véleményt, félre akartak állítani egy embert a nekik nem tetsző véleménye miatt. Mégsem jutna eszembe még csak felvetni sem, hogy az én számomra ez ügyben elfogadhatatlan nézetet képviselő szakembertől vonják vissza a díját mert ha nem, akkor heteken át sivalkodni fogok a sajtóban, ahogy azt cancel-ék teszik.

A szakmai díj szakmai díj, és a Szövetség által kiosztott pedagógus-elismeréseknek megvolt a presztízse. Egészen mostanáig legalábbis…

De ami a lényeg tulajdonképpen: Fehér István mögött sokkal maradandóbb, értékesebb és semmiféle múló szekta nyomására vissza nem vonható elismerés áll:

az általa tanított ÉS nevelt generációk megbecsülése. Köztük e sorok írójáé is, ami azt jelenti – a gyűlölettől homályosan látó „elhallgattatók” kedvéért – hogy: igen, ez egy teljes mértékben elfogult, „másik” oldali vélemény.

Lehet ajvékolni.

Szűcs Dániel