Fotó: nyugdíj.sk

Eltérően vélekednek a pártok a július 1-jei soron kívüli nyugdíjemelésről, melyet kedden hagyott jóvá a parlament.

Az OĽaNO üdvözölte a döntést. „Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki támogatta ezt a javaslatot, és sajnálom, hogy nem csatlakoztak azok is, akik úgy döntöttek, hogy nem szavaznak. Ez egy szép gesztus a nyugdíjasok felé. Most félre kell tennünk azt a szöveget, hogy nem tudunk segíteni a nyugdíjasoknak” – mondta sajtótájékoztatóján Igor Matovič, a mozgalom elnöke.

„Ez az embereknek adott konkrét segítség, ez az igazi szociáldemokrácia. Nehéz időkben az államnak muszáj segítenie a legnehezebb helyzetben levőknek, és a nyugdíjasok nyilvánvalóan közéjük tartoznak.

Mindenki több mint 10%-kal magasabb nyugdíjat kap már júliustól, hogy könnyebben tudjon megbirkózni a drasztikus áremelkedésekkel” – jelentette ki Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke.

„A Demokrati képviselőin kívül sajnos ma mindenki csinált egy körülbelül 600 millió eurós adósságot. Maximális felelőtlenség. Természetesen mindenki előszeretettel osztogat, de a felelősen gondolkodó ember azt is megmondja, miből futja rá. Ezt megint az emberek fizetik meg az adóikból, és ez a pénz hiányozni fog az országnak a kórházak felújításánál, az óvodáknál, az útépítéseknél” – jelentette ki Eduard Heger, a Demokrati párt elnöke.

A parlamentben kedden elfogadott módosítás szerint idén soron kívüli nyugdíjvalorizálás lesz, emellett augusztustól emelkedik a gyermekgondozási segély is.

A végszavazásnál a parlament támogatta Erik Tomáš (frakció nélkül) javaslatát, hogy már július 1-jétől lehessen valorizálni a nyugdíjakat. Az eddig érvényes szabályozás szerint az inflációs valorizálásra csak 2024. január 1-jétől kerülhetett volna sor.

Robert Fico, az ellenzéki Smer-SD elnöke szerint a módosítás az ellenzék másfél éves erőfeszítéseinek az eredménye, melynek során a parlamentben igyekezett napirendre vetetni a magas élelmiszerárak ügyét és megfelelő intézkedéseket elfogadtatni. Bár a volt kormánypártok is a nyugdíjemelésre szavaztak, de Fico szerint ennek oka csak a jelenlegi alacsony támogatottságuk. „Most, hogy egy szégyentelesen végződő kormányzás után 5 százalék körül mozognak, versenyezni fognak bármilyen szociális intézkedés megszavazásában” – jelentette ki Fico.

(TASR)