„Mindenkinek van vaj a fején” jut az ember eszébe Pomócsi „életmentő” tapasztalata, ha politikai életünk keserű realitását szemléli. Kellér Dezső klasszikus bohózatában Pomócsi kartársat le akarták küldeni Bogdányba, ahová senki sem akart menni. Nem így a Dubaji Világkiállításra, ahová viszont Sulík, valamint barátai és üzletfelei nagyon szívesen mentek, ami érthető, hiszen Dubaj nem Bogdány ugyebár.
Matovič már egy éve megszellőztette, hogy Sulík és csapata (köztük az extravagáns német milliomos Geissenék, akik ugyan Sulík szerint csak véletlenül jártak arra) állami pénzen tobzódott több mint egymillió euróját tapsolva, habzsolva és dőzsölve el az adósságban úszó, mindenféle válsággal küzdő országnak. A leköszönő gazdasági miniszter, Hirman pedig újabban feljelentést tesz annak a fekete lyuknak az ügyében, mely Sulíkék jóvoltából tetemes összegű állami pénzt nyelt el.
Nem nyomtalanul ugyan, mert egy jellemző módon a választások közeledtével felbukkant videofelvétel nem sok kétséget hagy bennünk arra vonatkozóan, milyen volt Sulík és csapata édes élete Dubajban.
Ők ugyan nem fürödtek szökőkútban, mint Anita Ekberg a római Trevi-kútban Federico Fellini filmjében, ehelyett nagyon komoly feladatot kaptak Sulíktól, reggelig meg kellett inniuk a világkiállítás szlovák pavilonja bárjának teljes italkészletét, azt talán mondanom sem kell, hogy ingyen. Már csak hab volt a tortán, hogy Sulík a kormánygépen más „érdekes“ személyiségek mellett magával vitte a lányát is, s hogy ne kelljen gondos atyjának csemetéjét a saját költségén utaztatnia, útját a minisztériuma fizette, mint energetikai jogi szakértőét.
Tény, hogy a leányzónak körülbelül annyi köze van az energetikai joghoz, mint a nagymosásnak az agymosáshoz, de ilyen apróságok miatt Sulík nem fájdította a fejét, ráadásul amikor erről kérdezték, cinikusan úgy tett, mintha halvány fogalma sem lett volna róla, hogy a lánya is velük utazik.
Mint állította, a repülőgépen botlottak egymásba, ami igazán életszerű ugyebár, ahogyan az is, hogy mennyi véletlen találkozásban volt részük, hiszen Geissenék is véletlenül jártak pont arra, ahogy Bicska Maxi a késelés helyszínén. A bár italkészlete pedig szerinte jelentéktelen mennyiségű volt és az Egyesült Arab Emírségek szigorú italbeviteli és -kiviteli törvényei miatt voltak kénytelenek meginni. Persze így már merőben más a leányzó, illetve stílszerűen a túlzott alkoholfogyasztástól kidőlt ember fekvése…
Ennek ismeretében már egyáltalán nem meglepő, hogy Sulík az új kormány alakulásakor a gazdasági posztra mindenáron a saját jelöltjét akarta beültetni, mivel tudta, hogy az mit talál majd ott. Ahogy az sem meglepő, hogy
Sulíkék dőzsöléséről a koalíciós partnerek mindegyike tudott, de a kormány túlélése érdekében senki nem óhajtotta borítani a csordultig telt éjjeliedényt, ahogy Hirman sem siette el a méltatlankodást.
Ne legyenek illúzióink, Sulíkék egyáltalán nem számítanak kirívó példának a kényszeredetten és dicstelenül távozni kényszerült „botrány- és korrupciómentes kormány” tagjai között, ahogy sajnos az előző és az utánuk jövő kormányokhoz képest sem. A hatalomhoz jutott réteg így mulat, így éli világát, a sajátjaként kezelve az ország pénzét, elvégre rájuk bízták, nem!?
(NZS/Felvidék.ma)
