A díjazottak: Páleník Dóra, Szőcs Eszter, Marafkó Marcell, Ozvald Mária (Fotó: Németh Tímea)

A gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola és Iparművészeti Magániskola június 1-jén XIV. alkalommal rendezte meg a MÉDIASZTÁR országos tehetséggondozó diákújságíró és diákfotós-verseny döntő fordulóját.

Szokol Dezső, az iskola alapítója ünnepnapnak nevezte a döntő napját, mivel az a felvidéki magyar iskolák találkozójának ünnepe. Mint elmondta, a versenyt azért tartja fontosnak, mert nemcsak versenyeznek a diákok, hanem a magyarságukat és a magyar iskolák szerepét is erősítik.

„Legyetek büszkék arra, hogy magyarnak születtetek a keresztény kultúrában, ami egy örök értéket közvetít” – hangsúlyozta.

Mint elmondta, az elmúlt években Erdélyből is részt vettek diákok, de a járvány ellehetetlenítette a részvételüket. A rendezvény megszervezése mellett az iskolában médiaismeret szakot szeretnének nyitni, amit eddig sajnálatos módon két alkalommal is elutasítottak.

„Kitartás kell a magyarság megmaradásához, maradjunk, létezzünk, hogy a magyar nyelvet az unokáink is beszéljék.”

Az ünnepélyes megnyitón PaedDr. Szokol Katalin, az iskola igazgatója elmondta, a verseny fordulóiban mintegy 133 versenyző mérette meg tudását, hogy a döntőbe a 40 legügyesebb diák kerüljön. Külön élmény a résztvevőknek az is, hogy a döntő éppen gyereknapra esett. A köszönet a pedagógusokat illetik, akik a munka után a többfordulós versenyre felkészítik a diákokat. Kiemelte, a verseny hozadéka, hogy a gyerekek megtanulnak helyesen írni és fogalmazni. Ezáltal felerősödik a magyar hagyomány, megőrizzük a helyes nyelvhasználatot, amihez csatlakozott a fotózás élménye is.

Fontos, hogy a diákok és a pedagógusok ne adják fel, a diákok pedig megéljék a versenyszellemet, vállalják a megmérettetést, küzdést.

Ezt követte a két órán keresztül zajló verseny, ahol a diákriportereknek mindhárom csoportban ugyanazokat a feladatokat kellett megoldaniuk, nevezetesen felhívást készíteni a 15. médiasztárra, hírt írni egy megadott konfliktusos szituáció alapján, valamint glosszát írni.

A diákújságíró szekció zsűritagjai:

1. csoport – Csóka Gábor, Kürthy Irénke,
2. csoport – Hideghéthy Andrea, Molnár Judit, Jankovič Nóra,
3. csoport – Olláry Ildikó, Kolek Zsolt.

Mint azt az igazgató asszony elmondta, a diákok számára a legnehezebb rész az volt, amikor beszélniük kellett.

Az Év diákújságírója első helyezettje az első csoportból a komáromi Jókai Mór Alapiskola diákja, Páleník Dóra lett. A második csoport első helyezettje a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákja, Szőcs Eszter, míg a harmadik csoport győztesének járó díjat a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákja, Marafkó Marcell kapta.

Az első kategória versenyzői (Fotó: Németh Tímea)

Az 1. csoport résztvevői: 

Günay Amina, Csallóközcsütörtöki Alapiskola
Ďuráč Viktória, gútai Corvin Mátyás Alapiskola
Vígh Emese, galántai Kodály Zoltán Gimnázium
Korman Laura, nagyfödésmesi Borsos Mihály Alapiskola
Csápai Veronika, ekecsi Arany János Alapiskola
Páleník Dóra, komáromi Jókai Mór Alapiskola
Pácer Villő, gútai Corvin Mátyás Alapiskola
Néveri Zoé, gútai Corvin Mátyás Alapiskola
Vörösházi Hanna Flóra, komáromi Petőfi Sándor Általános Alapiskola

A második kategória versenyzői (Fotó: Németh Tímea)

A 2. csoport résztvevői:

Illés Panka, füleki II. Koháry István Alapiskola
Baracska Anna, szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola
Blazsek Dorottya, galántai Kodály Zoltán Gimnázium
Kovács Fruzsina, galántai Kodály Zoltán Gimnázium
Szőcs Eszter, galántai Kodály Zoltán Gimnázium
Kunc Olívia, Deáki Alapiskola
Takács Richard, felsőszeli Széchenyi István Alapiskola
Balázs Lili Anna, gútai Corvin Mátyás Alapiskola
Leczkési Noémi, gútai Corvin Mátyás Alapiskola

A harmadik kategória versenyzői (Fotó: Németh Tímea)

A 3. csoport résztvevői:

Sziegl Laura, Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
Korpás Johanna, Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
Petrik Zsófia, Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
Tyukos Boglárka, galántai Kodály Zoltán Gimnázium
Marafkó Marcell, galántai Kodály Zoltán Gimnázium
Košťál Karolína, gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola
Méhes Patrícia, komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola

***

A fotós szekció versenye

A fotós szekció versenyzői (Fotó: Németh Tímea)

A fotósok versenyébe 60 diákból a legjobb tíz került a döntőbe. Rengeteg érzelmet és gondolatot keltett a zsűriben a diákok munkája, így több órán keresztül értékelték a műveket. Mint azt Molnár Levente, a zsűri elnöke elmondta, olyan világban élünk, ahol az értékek háttérbe szorulnak és ezeknek a feladatoknak hála, a diákok olyan értékekkel kerültek kapcsolatba, ami a megmaradás érzését erősíti.

A fotós szekció zsűrijének tagjai (Fotó: Németh Tímea)

A fotós zsűri tagjai: Szabó László, Töltésy Rudolf, Molnár Levente.

Idén az év diákfotósa díjat Ozvald Mária kapta.

A fotós versenyzők: 

Néma Emese, Kajtor Kyra, Karcag Levente, Cakó Hajnalka, Szeles Ákos, Tóth Angelika, Ozvald Mária, Vaculčiak Jázmin, Menző Rebeka, Keszeli Glória.

A döntőn az iskola diákzenekara, a Gutte n’ Troll zenekar játszott, Keszegh Vivien énekelt.

A szerző felvételei:

(Németh Tímea/Felvidék.ma)