Jövő vasárnap indult a Több mint szomszéd – Magyar kulturális hét programsorozata a szlovák fővárosban. A június 11-e és 18-a között megvalósuló eseményfolyam igen gazdag programmal várja az érdeklődőket.

„Immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Pozsonyi Magyar Nagykövetség és a pozsonyi Liszt Intézet szervezésében a programsorozatunk. A tapasztalatok és a korábbi évek hagyományai alapján állítottuk össze a programot” – nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet igazgatója.

Június 11-én, vasárnap a debreceni Kodály Filharmonikusok ferences templombeli hangversenyével nyit az egyhetes program. A hét első felében koncertek, irodalmi programok, kiállítások lesznek. Június 15-től, csütörtöktől a Hviezdoslav téren, az egykori Séta téren indul a fesztiválprogram.

„A hagyományokat követve gasztro- és turisztikai vásárral, valamint kézműves vásárral várjuk a kedves közönséget a Séta téren”

– folytatta az igazgató. A színpadon különféle zenekarok és együttesek lépnek majd fel. Igyekeztünk olyan sokszínű zenei programot összeállítani, melyben mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő műfajt és fellépőt – húzta alá.

Mint Venyercsan jelezte, újdonságként idén a magyar és a szlovák nyelvű plakátok mellett angol nyelvűek is készültek. Számos külföldi turista vett részt már korábban is a rendezvényeinken, nekik készültek az angol nyelvű anyagok – magyarázta.

Szintúgy újdonságnak számít az idei évben a sport megjelenése a kulturális hét programjai között. A külgazdasági és külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztálya jóvoltából teqball bemutatót szerveznek. Emellett a közelgő atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban is lesznek tájékoztató programok.

A Több mint szomszéd – Magyar kulturális hét 2014-ben életre hívott hagyományteremtő eseménysorozat.

„A programsorozat nagyon jó lehetőséget kínál a magyar kultúra komplexebb bemutatására. A cél a szlovákiai szlovák és felvidéki magyar közönség kiszolgálása. Ám látjuk, hogy a turisták között is igen népszerűek a rendezvényeink” – fogalmazott Venyercsan Pál.

A kulturális rendezvények mellett a magyar gasztronómia is bemutatkozik. A június 11-e és 18-a között megvalósuló rendezvényfolyam teljes programja az Eseménynaptárunkban található.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)