Illusztráció (Fotó: Profimedia.cz)

Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Ez egy újabb kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra – erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Az árletörés kapcsán kiemelte: a kormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt. A már bevezetett intézkedések működnek, így az infláció tetőzött és csökkenésnek indult.

A kötelező akciózás, valamint a júliusban induló online árfigyelő rendszer pedig az árak mérséklésén, a verseny fokozásán keresztül ahhoz fog jelentősen hozzájárulni, hogy az infláció csökkenése az év hátralevő részében drasztikusabbá váljon – hangsúlyozta.

A vásárlók szempontjából ugyanakkor az a legfontosabb, hogy minden héten a rendelkezésükre áll egy olyan 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltokban, amelyet az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg.

A most életbe lépő szabályozás az egymilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik, amelyeknek 20 termékkategória estében kell hetente kötelező akciót hirdetniük. Ilyen termékkategória például a baromfihús, a tej, a tejföl és helyettesítői, továbbá a sajt, a kenyér, a péksütemények, a száraztészta, a rizs és egyéb cereáliák, a friss gyümölcs, valamint a friss zöldség.

Az érintett üzletekben valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket szükséges a kötelező akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron értékesíteniük.

Az érintett kereskedők az elmúlt időszakban megtették a szükséges előkészületeket, felkészülten várták az indulást. A kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az intézkedés által elérhető kedvezményekkel.

Az akciózott termékekről a kereskedők kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig ellenőrizni fogja a végrehajtást – zárta közleményét Nagy Márton.

(MTI/Felvidék.ma)