Reggel a közösségi hálón láttam a szomorú hírt, hogy ismét itt hagyott minket egy, a Nagyok közül. Nem tévedés, nagy N-nel. Miklósi Péter egy volt abból a generációból, aki megélte az elhallgattatást, és aki a magyar nyelvet még annak pontos szabályai szerint használta, nem keverve a szlenggel és a huszonegyedik század újításaival. Nem maradiságból, hanem a nyelv iránti tiszteletből.
Miklósi Péter 1946-ban látta meg a napvilágot, a pozsonyi magyar gimnáziumban érettségizett. Dolgozott az Új Szónál, innen politikai okokból bocsájtották el. 1972-73 között a Csemadokban színházi előadóként dolgozott, majd a Csemadok által kiadott A Hét riportere volt 1973-tól 1974-ig, amíg ismét el nem hallgattatták. A Hétből visszakerült a Csemadokba, majd ismét A Hétben dolgozott, én magam is innen ismertem őt, hiszen édesapám A Hét, illetve a Csemadok munkatársa volt. A rendszerváltás után az Új Szó és a Pátria Rádió munkatársa volt.
Számos publikáció szerkesztője, több olyan kiadvány fűződik nevéhez, ami a Csemadok múltjáról és jelenéről szólt. Ezek bizony hiánypótló kiadványok, amelyeket bármikor érdemes fellapozni.
A rendszerváltás után nem mindig voltunk egy politikai nézeten, de egy biztos, munkájával mindig ki tudta vívni a tiszteletet. Hogy ki mit gondolt jól, és ki gondolkodott rosszul, azt csak az utánunk jövő korosztály dönti majd el (legalábbis bízom benne, hogy lesznek még a közélet iránt fogékony magyar fiatalok), de Miklósi Péter a felvidéki magyar történelemnek, azon belül elsősorban az újságírásnak szerves része, nélküle – talán – minden másként alakult volna. Gondolataira mindig érdemes volt odafigyelni, és mi, akik újságíróként is keressük a kenyerünket, ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, el szoktuk ismerni, hogy az íróember nem független, hiszen mindenki beleviszi saját nézeteit és tudását még a tudósításokba is, mert a saját értékrendje szerint emel ki valamit, vagy hallgat el egy másik információt, olykor hely- és időhiányra hivatkozva. De ha az ember fia jól végzi munkáját, azok is elismerik, akik másként gondolkodnak, szerencsére. Miklósi Péter is ilyen volt, az ő munkáját is tisztelték azok, akik politikai vonalon a másik oldalon álltak. Szerencsére, volt annyira őszinte, hogy véleményét bátran vállalja.
Miklósi Péter, köszönjük ezt a tanítást. Nyugodjon békében! Részvétünk a családnak, barátoknak, ismerősöknek!
Neszméri Tünde
