Egész napos családi program várta a látogatókat az ekecsi kultúrházban, ahol a Mozdulj Ekecs Polgári Társulás szervezésében valósult meg a „Családi nap: Kölyökklub és Filmmaraton” elnevezésű rendezvény. A szervezők célja az volt, hogy minden korosztály számára tartalmas, közösségépítő élményt nyújtsanak – s ez maradéktalanul sikerült is.
A délelőtt a Kölyökklub vidám, gyerekeknek szóló programjaival indult: kézműveskedés, kreatív sarok, gyertyakészítés és népi fajátékok várták a legkisebbeket, miközben a Zengő Zeneovi interaktív zenés műsora és Kéri Denisa gyermekszínházi előadása gondoskodott a jókedvről. A Lúdas Matyi vetítése zárta a délelőtti blokkot, ami a gyerekek és a szülők körében is nagy sikert aratott.
A délután a magyar filmeké volt. A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával megvalósuló Filmmaraton keretében három népszerű alkotás – a Hadik, a Seveled és A Viszkis – került a vászonra. A filmvetítések közötti beszélgetések, közösségi pillanatok és a családias hangulat tette igazán különlegessé a napot.
A helyszínen jelen volt Budai Ákos, a Nemzeti Filmintézet képviselője is, aki elmondta: az ekecsi esemény immár a tizedik állomása annak a határon túli magyar filmes programsorozatnak, amely tavaly a gombaszögi fesztiválon indult.
„A legfontosabb tapasztalatunk, hogy mindenhol lelkes fogadtatásban részesülünk. Mi hozzuk a filmeket, a technikát, de a szervezést, a lelkesedést a helyiek adják. Ez az egymásra találás adja a program igazi erejét”
– fogalmazott.
Budai Ákos kiemelte, a Filmintézet célja, hogy a magyar filmek és alkotók a határon túli közösségekhez is közelebb kerüljenek. „Most már megvannak a biztos pontjaink, kialakultak a kapcsolatok – van mire építeni. Jövőre is szeretnénk visszatérni a Felvidékre, akár filmklubjellegű programokkal is” – tette hozzá.
A vasárnapi ekecsi esemény – a Nemzeti Filmintézet és a Dunatáj Alapítvány támogatásával – így nemcsak egy sikeres közösségi nap volt, hanem része annak a szélesebb kulturális küldetésnek, amely a magyar filmeken keresztül teremti meg a közösséghez tartozás élményét – határon innen és túl.
Felvidék.ma




