1946. február 27-én írták alá a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt.
A csehszlovák kormány a potsdami konferencián már megpróbált nemzetközi támogatást szerezni a bűnösnek ítélt magyar ajkú lakosság egyoldalú kitelepítéséhez, a nagyhatalmak azonban csak a méltányos lakosságcserét támogatták. A magyar kormány az ötletet kezdetben elutasította, de a kívülről érkező politikai nyomás hatására végül belement az egyezségbe, amelyet
1946-ban Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár és Gyöngyösi János külügyminiszter árt alá. Az egyezmény következtében nagyjából 80 ezer magyart kényszerítettek felvidéki otthona elhagyására.
Rimaszombatban, a Nemzeti személyiségek sétányán, a Daxner téren a Matica slovenská 2023-ban mellszobrot állított Vladimír Clementisnek. Ezzel a megbékélés helyett inkább a nemzeti ellentétek retorikáját erősítették.
A rimaszombati szoboravatás ellen akkor egy magyar nemzetiségű civil csoport a helyszínen tiltakozott, amit a szervezők és a felszólalók burkoltan úgy állítottak be, mintha a magyar fél máig nem lenne képes elfogadni a történelem „ítéletét”. Az ilyen leegyszerűsítő és vádló narratíva azonban nem segíti az együttélést, inkább mélyíti a bizalmatlanságot.
Vladimír Clementist a szlovák politikusok és a Matica vezetői a szlovák diplomácia egyik alapítójaként méltatják, és hangsúlyozzák szlovák nemzeti elkötelezettségét, nemzeti hősként állítják be.
Az 1948-as februári fordulat után, Jan Masaryk helyett ő lett a külügyminiszter. Aktívan részese volt a magyar lakosság kollektív bűnössé nyilvánításának, a Beneš-dekrétumok következményeinek, a lakosságcsere, a deportálások, azaz a csehországi kényszermunkára hurcolások, a vagyonelkobzások, valamint a reszlovakizáció folyamatának.
A ma 80 éve aláírt magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény megvalósítása 1947. április 12-én kezdődött (ekkor tartjuk a kitelepítettek emléknapját) és 1949. június 5-én fejeződött be. A vasúti szerelvények az első időszakban naponta szállították a kijelölt családokat Magyarországra.
Fotó: Ambrúzs Zoltán FB
A 440 oldalas fejezet a rimaszécsi lakosság jogfosztottságának időszakát dolgozza fel 1944. december 19-től 1948. február 24-ig, kronologikus rendben, gazdag forrásanyaggal alátámasztva.
A kötet a második világháború lezárását követő évek eseményeit mutatja be, amikor a helyi magyarság sorsát alapjaiban határozták meg az új államhatalom intézkedései. A krónika kitér a mindennapi élet apróbb, mégis sokatmondó mozzanataira is: határozatokra, hirdetményekre, helyi eseményekre, amelyek érzékeltetik a korszak légkörét.
Ambrúzs Zoltán nem csupán történelmi adatokat sorol fel, hanem a közösségi emlékezetet is megőrzi. Munkája mögött többéves kutatás áll; levéltári dokumentumok, hivatalos iratok, korabeli jegyzőkönyvek és visszaemlékezések alapján rekonstruálja a történéseket.
A cél nem az ítélkezés, hanem a feltárás és a dokumentálás: annak bemutatása, miként érintette a nagyhatalmi döntések és politikai fordulatok sora egy kis gömöri település mindennapjait.
Fotó: Ambrúzs Zoltán FB
A kötet külön értéke, hogy a helyi eseményeket országos és nemzetközi összefüggésbe helyezi: a párizsi békeszerződés, a lakosságcsere, a kitelepítések és végül az 1948 februári kommunista hatalomátvétel mind meghatározó állomásai annak a korszaknak, amely Rimaszécs lakóinak életét is gyökeresen megváltoztatta.
Ambrúzs Zoltán kifejtette: „Az új államalakulat első intézkedései közé tartozott, hogy az elkövetett hibákért az itt élő német és magyar nemzetiségre hárítsa a felelősséget, pedig az évszázadok óta itt élő egyszerű embereknek nem igen volt szava a történelem befolyásolására.”
Mint hozzáteszi, az átélt szenvedésnek az 1948-as februári kommunista puccs vetett véget.
„Sokan hittek az újabb rendszerváltásban és azt gondolták, hogy az új hatalom megoldja gondjaikat. Később jöttek rá, hogy ezek a demagóg ígéretek újabb kényszerintézkedések sorozatának a kezdetét jelentették” – írja a rimaszécsi amatőr helytörténész.
A Rimaszécsi krónika 15. kötete így nem csupán egy fejezet a település történetében, hanem tisztelgés azok előtt, akik elszenvedték a jogfosztottság éveit, és dokumentumértékű összegzése egy közösség megpróbáltatásainak.
A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) és alapító tagszervezetei, mint a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok, a Magyar Szövetség, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 2026. február 27-én fekete szalag viselésére hívják fel a felvidéki magyar közösség minden tagját, családjait, fiataljait, iskoláit, civil szervezeteit és egyházi közösségeit.
Az egyezmény alapján a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át, amennyi szlovák önként távozott Magyarországról. A csehszlovák kormány várakozásával ellentétben azonban mindössze 59 774 szlovák jelentkezett áttelepülésre, pedig körükben szabályszerű toborzó kampányt folytattak, ugyanakkor Csehszlovákiából 76 616 magyart szállítottak át Magyarországra.
HE/Felvidék.ma
