Vérrel írt történelem: méltóságteljes főhajtás a komáromi áttörés hősei előtt

1919. május 1-jén a régió egyik tragikus, ugyanakkor a nemzeti összetartozás szempontjából máig meghatározó fejezete íródott Komáromban: mintegy háromezer magyar munkás és önkéntes kísérelte meg a szétszakított város újraegyesítését. A csehszlovák megszálló erők azonban fegyverrel „válaszoltak” a kezdeményezésre, és a véres összecsapások során több százan vesztették életüket.

A komáromi áttörés idei, 107. évfordulója alkalmából május 1-jén délelőtt az észak-komáromi katolikus temetőben, a 102 ismeretlen áldozatot rejtő hősök tömegsírjánál tartottak méltóságteljes megemlékezést.

Az eseményen a múlt iránti tisztelet és a történelmi emlékezet megőrzésének szándéka jegyében hangzott el emlékbeszéd, amelyet az idei esztendőben Falath Zsuzsanna muzeológus mondott.

A megemlékezést a dél-komáromi Endresz-csoport Egyesület, az észak-komáromi Kárpátia Sport Társulás, valamint a Felvidéki Értékőrzők közös szervezésében tartották meg.

Az esemény kezdetén Takács Viktória, az Eötvös Utcai Alapiskola diákja szavalatában a jelenlévők Reményik Sándor Templom és iskola című versét hallgathatták meg, amely méltó módon alapozta meg a rendezvény emelkedett hangulatát.

A szervezők nevében Pallag György, a Felvidéki Értékőrzők, valamint a Kárpátia Sport Társulás elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük a különböző intézmények és civil szervezetek képviseletében jelen lévő résztvevőket, az egyházi és közéleti személyiségeket, valamint az esemény szónokát.

Köszöntőjében hangsúlyozta:

a komáromi áttörés hőseinek emléke nem csupán történelmi múltunk része, hanem olyan örökség, amelynek ápolása közös felelősségünk.

Kiemelte, hogy az évről évre rendezett megemlékezés célja a hősök áldozatának méltó megőrzése, valamint a nemzeti összetartozás eszméjének erősítése a jelen és a jövő nemzedékei számára.

A köszöntőt követően az emlékbeszédet Falath Zsuzsanna muzeológus mondta, aki történelmi távlatokba helyezve idézte fel a komáromi áttörés tragikus eseményeit, egyúttal a jelenkor felelősségére is ráirányítva a figyelmet.

Mint fogalmazott, „ez a magyar sors… hogy egy temetőben találkozik a magyarság egy maroknyi része”, ugyanakkor hangsúlyozta:

a múlt emlékezete csak akkor válik élővé, ha annak tanulságait „szívünkben visszük haza”, és továbbadjuk a következő nemzedékeknek.

Beszédében rámutatott, hogy a Kárpát-medence elmúlt évszázadai megtaníthatták volna a magyarságot a történelmi realitások felismerésére, majd hozzátette:

„mondjuk csak ki bátran, az elmúlt 1000 évünk a Nyugat általi megtörettetésünkről, pusztításunkról és kirablásunkról szólt.”

A muzeológus részletesen felidézte az I. világháborút követő időszakot, amikor – mint hangsúlyozta – „a Nyugat jóváhagyásával” indult meg a történelmi Magyarország feldarabolása, és Komárom is idegen megszállás alá került.

Emlékbeszédében aláhúzta, hogy

1919. május elseje „egy vérrel írott dátum a magyar történelem arany lapjain”, amikor magyar munkások, diákok és katonák „félelmet nem ismerve” próbálták visszafoglalni a várost.

A harcok brutalitását egy korabeli beszámolót idézve érzékeltette: „olyan tettek elkövetésére került sor, amelyek ellentétben állnak a civilizáció alapelveivel”.

Majd kiemelte, hogy

a megtorlás során a fegyvertelen magyarokat is lemészárolták, a tömegsírban nyugvó 102 azonosítatlan áldozat síremléke pedig ennek a tragédiának állít örök emléket.

Falath Zsuzsanna beszédében a jelenhez szólva hangsúlyozta az emlékezés fogyatkozó erejét is, felvetve a kérdést:„de hol van a többség?”, majd arra figyelmeztetett, hogy a közösség jövője azon múlik, mennyire tudja megőrizni identitását és történelmi tudatát.

A szónok rámutatott:

„Komárom mindig is egy magyar város volt, ami a történelmünk tragédiájának köszönhetően teljes mértékben megváltozott, főleg etnikailag. Nagy a felelőssége az itt levőknek, és a most otthon maradott magyaroknak, hogy ezt az előjogunkat, ősiségünket életünkkel és tetteinkkel támasszuk alá.”

Majd hozzátette: a felvidéki magyar lét „olyan kötelességekkel ruház fel mindenkit, amelyeket őseink testáltak ránk”.

Zárásként összefogásra és kitartásra buzdított, hogy a jelen nemzedéke „méltó utódja lehessen a nagy elődöknek”, kérve ehhez „a Jóisten segedelmét”.

Falath Zsuzsanna emlékbeszéde teljes egészében ITT olvasható.

Az emlékbeszédet követően a helyi katolikus egyház képviseletében Szőllösi Márton komáromi diakónus mondott imát, amelyben az elesett hősök lelki üdvéért fohászkodott. A Miatyánk mellett az Üdvözlégy is elhangzott, miközben imájában kegyelettel emlékezett meg az áldozatokról, kérve, hogy az Úr fogadja be őket örök nyugalmába.

Ezt követően a megemlékezés résztvevői, valamint a jelen lévő civil szervezetek és intézmények képviselői koszorúzással rótták le kegyeletüket a 102 névtelen áldozat emléke előtt – azok előtt, akik 107 évvel ezelőtt életüket áldozva kísérelték meg a kettészakított Komárom újraegyesítését.

Az ünnepség a Himnusz közös, méltóságteljes eléneklésével zárult.

A megemlékezés során a Komáromi Szekeresgazdák, a Tolma Baranta Egyesület, az Erdélyi Vitézi Lovagrend, valamint a Magyar Nemzetőrség tagjai díszőrséggel tisztelegtek az elesett hősök emléke előtt, jelenlétükkel is emelve az emlékezés méltóságát és ünnepélyességét.

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven a megemlékezések sora a délutáni órákban a dél-komáromi vasúti híd déli hídfőjénél folytatódott, ahol szintén kegyelettel adóztak a hős áldozatok emléke előtt.

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma