A feledés homályában egy világhírű, komáromi születésű edző: 130 éve született Viola József

Komárom városában temérdek jeles egyéniség látta meg a napvilágot. Közülük sokan világhírnévre tettek szert, nevüket ma is számon tartják szerte a világban. A csallóközi város egyik legismertebb szülötteként Az arany ember és A kőszívű ember fiai szerzőjét, a „nagy magyar mesemondót”, Jókai Mórt emlegetik, de itt született többek között a világhírű filmrendező, a Szellemirtók alkotója, Ivan Reitman is.

Az egykori vármegyeszékhelyhez számos kiemelkedő történelmi és kulturális személyiség kötődik – V. László magyar királytól kezdve tudósokon, művészeken és sportolókon át hosszasan lehetne sorolni azokat, akik innen indultak el a világhír felé.

Akadnak azonban olyan komáromi születésű kiválóságok is, akiket az idő múlásával szinte teljesen elfeledett a köztudat. Közéjük tartozik a világhírű futballedző, Viola József is, akinek neve ma már a város lakóinak többsége számára sem cseng ismerősen, pedig pályafutása révén egykor Európa-szerte ismert és elismert szakembernek számított.

Viola Józsefről nem sok információ maradt fent az utókor számára. Az Olaszországban ismertté vált tréner 1896. június 16-án látta meg a napvilágot Komáromban.

1916 és 1920 között a magyar fővárosban, Budapesten futballozott, mégpedig az első magyarországi vasutasegyesületként létrejött Törekvés SE csapatában. Pozsonyi katonai szolgálata miatt azonban egy időre nélkülöznie kellett őt a csapatnak, ami komoly veszteséget jelentett, hiszen Viola a pályán a Törekvés játékának egyik legfőbb szervezője és „agya” volt. Innen kapta egyetlen válogatott behívóját is 1920-ban.

A Juventus 1925–1926-os bajnokcsapata (Fotó: Wikipédia)

A középfedezetként futballozó labdarúgó 1920. május 2-án, Ausztria ellen lépett pályára címeres mezben. Később azonban már nem ölthette magára a válogatott mezét, mivel a csapattal egy németországi túrára indult. Miután az MLSZ eltiltotta, a Németországból érkező ajánlatok ellenére sem tért vissza az országba, hanem Olaszországban folytatta pályafutását, ahol végül le is telepedett. (Egyes források szerint néhány nappal később egy dél-németországi válogatott elleni, nem hivatalos mérkőzésen azonban pályára lépett és rövid ideig egy berlini csapatnál is futballozott – a szerk. megj.)

Európában – és a világ számos más részén is – a magyar labdarúgás akkoriban a hőskorát élte, számos labdarúgó és edző távozott külföldre. Szinte minden „valamirevaló” csapatnak – Nagy-Britannián kívül – volt legalább egy magyar trénere az 1920-as és az 1930-as években. Leginkább Olaszországban virágzott az érdeklődés a magyar labdarúgók és edzők iránt.

A II. világháború előtt volt olyan idénye a legfelsőbb olasz bajnokságnak (Seria A), amikor a 18 csapatból 12 együttesnek magyar volt a vezetőedzője. Amikor a „mester legyőzte tanítványát”, vagyis az 1938-as, 4-2-re végződő olasz–magyar világbajnoki döntőben, az olasz válogatott keretének nagy része dolgozott pályafutása során legalább egy magyar edzővel.

A magyar labdarúgók és edzők az 1920-as évek elejétől kezdtek nagyobb létszámban munkát vállalni Itáliában. Viola József is nagy lehetőséget látott az olasz futballban – s a fentebb is említett kisebb németországi kitérő után – 1922-ben a firenzei ACF Fiorentina játékosa lett. A következő, 1923/1924-es szezonban a Spezia Calcio csapatát erősítette.

Az egykori kiváló futballistának, a szintén Olaszországban tevékenykedő Károly Jenőnek megtetszett a magyar fedezet játéka, és úgy döntött, hogy szerződteti a játékost az aktuális csapatába, a torinói székhelyű Juventus FC csapatába.

A „Tanár Úrnak” becézett – idén száznegyven éve született – Károly Jenő remek csapatot állított össze. A Juventust három évig edzette, mígnem 1926. július 28-án, a bajnokság döntőjének mindent eldöntő harmadik mérkőzése közben – mindössze negyvenévesen – szívrohamot kapott. A „zebrák” bajnokok lettek, viszont a mester ezt már nem érte meg. A klub vezetői nem sokat tétlenkedtek, Károly helyére Violát nevezték ki, aki játékos-edzőként vezette tovább a torinói csapatot, s így ő vehette át a bajnoki trófeát.

A Juventusnál eltöltött évek után a komáromi születésű tréner Milánóba tette át a székhelyét és az Inter Milan – akkori nevén Ambrosiana SS Milano – vezetőedzője lett. A kék-fekete csapat nem szerepelt túl jól a magyar edző irányítása alatt. Az 1928/1929-es szezonban az Inter a hetedik helyen végzett a nyolccsapatos döntő csoportban.

Azzal viszont, hogy bejutott a legjobb nyolc közé, a csapat bebiztosította a helyét az 1929/1930-as idényben elindult országos profi bajnokságban, a Seria A-ban. Violát ennek ellenére menesztették, és helyére a tragikus sorsú Weisz Árpád került, akit később az „edzők fejedelmének” neveztek el a sportújságírók.

Az Olaszországban Giuseppe Viola néven ismert edző az 1930-as és 1940-es években több olasz együttes kispadján is megfordult.

Edzette mások mellett az Atalanta – játékosként innen vonult vissza –, a Vicenza Calcio, az SS Lazio, a Spezio Calcio, az AS Livorno, a SPAL és a Bologna FC csapatát is, de két ízben az Inter Milan városi riválisánál, az AC Milan csapatánál is megfordult. Utolsó csapata a Como Calcio volt.

Az Olaszországban népszerűvé vált magyar tréner 1949. augusztus 18-án hunyt el, mindössze ötvenhárom esztendős korában. Fia, Giovanni Viola a Juventus FC legendás kapusa lett. A torinói klub színeiben 1945 és 1958 között 245 olasz bajnokin lépett pályára. Az olasz labdarúgó-válogatott hálóját pedig 11 alkalommal – köztük az 1954-es világbajnokságon – védte.

Komáromból indult, és a nemzetközi labdarúgás történetének részévé vált – ezért méltán bízhatunk abban, hogy szülővárosában is egyre nagyobb figyelem övezi majd Viola József emlékét, amely megérdemli, hogy a jövő nemzedékei számára is fennmaradjon.

Bartalos Nikolas/Felvidék.ma