Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Hősök, példaképek, hazafiak – Kőszegen lesz az ifjúsági honismereti akadémia

PrintFriendly and PDF

július 30.,10:00 - augusztus 4.,11:00

Arcok és harcok: hősök, példaképek, hazafiak a történelemben címmel 2019. július 30. és augusztus 4. között rendezik meg a XXIV. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát. A Honismereti Szövetség, a Vas Megyei Honismereti Egyesület szervezésében gyűlnek össze a Kárpát-medencéből az érdeklődő középiskolás diákok és tanáraik Kőszegen.

A hatnapos napos rendezvényen előadások, korreferátumok, tanulmányutak révén ismerkedhettek a magyar hősökkel az akadémia résztvevői. A rendezvény fővédnöke: Fekete Péter, Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért felelős államtitkára.

 

A program:

Július 30. (kedd)

10-00 – 13.00    Beérkezés, regisztráció a szálláshelyen, ebéd a kollégiumban (13.30-ig)
14.00 – 18.00    Az Akadémia megnyitása, a résztvevők köszöntése (Jurisich–vár lovagterme)
Köszöntők:
–    Zsámboki Árpád, a Vas Megyei Honismereti Egyesület elnöke

–    Fekete Péter, EMMI Kulturális Államtitkára

–    Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke

–    Huber László, Kőszeg polgármestere

Megnyitó:

–    Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke

Közreműködik: Kátai Zoltán Kossuth-díjas énekmondó

Szünet és Jurisich Miklós szobrának megkoszorúzása

Előadások:

Töll László: Végvári kapitányok, nemzeti hősök
Mészáros Kálmán: A kuruc kor hősei

18.00 – 19.00     V a c s o r a
19.00 – 22.00     Verses, dalos, táncos közös programok, drámapedagógiai játék (kollégium) Vezeti: Gál András (Baranya Megyei Honismereti Egyesület elnöke)

Július 31. (szerda)

8.00 – 9.00    R e g g e l i

9.00 – 11.00    Előadások:

Bariska István: Két tengermelléki katona-diplomata találkozása (Ibrahim és Jurisisch) Kőszeg ostroma, 1532.
Keszei Balázs igazgató: A 342 éves Kőszegi Jurisisch Miklós Gimnázium bemutatása.

Szünet

11.30 – 12.30    Diák korreferátumok

12.30 – 14.00    E b é d

14.00 – 16.00      Diák korreferátumok (szünettel)

16.00 – 18.00    Városnéző program két csoportban idegenvezetéssel

18.00 – 19.00    V a c s o r a

19.00 – 21.00    Kora esti história-túra (gyalog kb. 3 km) – Szulejmán kilátó, Trianon kereszt, Kálvária, Koronaőrző bunker) Túravezetők: Gesztenye Kék Egyesület tagjai

Augusztus 1. (csütörtök)

8.00 – 9.00    R e g g e l i

9.00 – 15.00    Tanulmányi kirándulás két csoportban busszal, idegenvezetővel /Léka (lovagvár) – Rohonc – Bucsu – Narda („hűségfalu”) – Felsőcsatár (Vasfüggöny Emlékmúzeum)

15.00- 17.30    Fürdés Bükfürdőn

19.00 – 20.00    V a c s o r a

Augusztus 2. (péntek)

8.00 – 9.00    R e g g e l i

9.00 – 10.45    Diák korreferátumok (szünettel)

11.00 –  11.30  Hősök fája – faültetés – Emlékezőt mond: Básthy Béla alpolgármester

11.30 – 12.30  „Kőbe vésett emlékezet” – A Nagy Háború Vas megyei emlékhelyei című könyv bemutatója

12.30 – 13.30    E b é d

15.00 – 18.00    Részvétel a „Félhold és telihold” programjain a Fő-téren (történelmi táncok bemutatója, ostromállapot kihirdetése, látogatás a török és magyar táborokba)

18.00 – 19.00    V a c s o r a

19.00 – 22.00    Szabadprogram

Augusztus 3. (szombat)

8.00 – 9.00    R e g g e l i

9.00 – 9.30   Katona Attila: Az 1848-49-es szabadságharc vértanúi

9.30 – 11.30   Diák korreferátumok (szünettel)

11.30 – 12.00  A tábori pályázat eredményhirdetése

12.00 – 13.00     E b é d

14.00 – 18.00    Szabadidős program, egyéni – közös részvétel az ostromnapi programokon, az ostromfelvonulás megtekintése

18.00 – 19.00    V a c s o r a

19.00 – 20.30    „Félhold és telihold” – részvétel a várostrom programon

22.00     Tűztánc bemutató – a műsor megtekintése

Augusztus 4. (vasárnap)

8.00 – 9.00    R e g g e l i

9.00 – 11.00  Tervek, javaslatok a következő évre. A munka értékelése, az Akadémia zárása

Részletek

Kezdés:
július 30.,10:00
Vége:
augusztus 4.,11:00
Esemény Category:
Honlap:
https://honismeret.hu/esemenyek/xxiv-orszagos-ifjusagi-honismereti-akademia

Helyszín

Kőszeg
Magyarország
MEGOSZTÁS