Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Kárpát-medencei imaéjjel

PrintFriendly and PDF

október 26.,21:00 - október 27.,06:00

A Firesz -Abaúj-Zemplén idén is csatlakozik a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel programhoz, amelyre 2018. október 26-án, pénteken kerül sor.

Az idei év témája a család, mely amellett, hogy fontos szerepet játszik személyes életünkben, jelentős alapegysége gyülekezeteinknek, társadalmunknak is, ezért pótolhatatlan szerepe van az élet minden területén. A szervezők fontosnak tartják, hogy tudatosan és rendszeresen vigyük Isten elé a családokat, azok minden tagját, a bennük lakó békességet és egységet, melyre elhívott minket – családon belül is – a mi Urunk. Ebben szeretnének az idei programmal segítségére lenni a csatlakozó közösségeknek.

A szakmai anyag kidolgozásában a budapesti Ifjúsági Zsinati Irodának az Exodus munkatársai segítettek, akik munkájukkal, lelkiségükkel támogatják az iroda tevékenységét, legfőképpen az ifjúsági vezetőképzés terén. A szervezetről bővebb információk ITT és ITT találhatók.

Az egész éjszakás forgatókönyv a következő:

21.00 Köszöntés
21.05 Játék
21.25 Dicsőítés – ének, mint ima
21.45 Téma indító előadás – Család
– Én, mint családtag
– Milyen családot álmodok magamnak?
– A gyülekezet, mint család
22.20 Beszélgetés – Én, mint családtag, mit kaptam, amiért hálát adhatok?
22.35 Hálaadó imádság – párokban
22.55 Hálaadó ének
23.00 Kávé és snack
23.30 Ézsaiás 40 – egyéni elcsendesedés
00.00 Bűnvalló imádság egyénileg
00.10 Mulasztásaim, mint családtag – beszélgetés
00.30 Imádság – hármasával összefordulva imádkozzunk, Isten szabadításáért
00.45 Bűnvalló ének
01.00 Dicsőítés (úrvacsora opcionálisan)
01.30 dicsőítés (úrvacsorát záró ének)
01.35 Kávé és snack
02.00 Bizonyságtételek
03.00 Milyen családot álmodok magamnak? – interaktív feladat és beszélgetés
03.30 Könyörgés – Ima a jövőbeni családomért!
03.45 Dicsőítés
04.00 Kávé és snack
04.30 Gyülekezet, mint család – interaktív feladat és beszélgetés
05.15 Imádság csoportokban – megadott témakörök szerint
05.30 Záró dicsőítés
05.50 Imakör
06.00 Zárás

Részletek

Kezdés:
október 26.,21:00
Vége:
október 27.,06:00
Esemény Category:
Honlap:
http://www.reformatus.hu/lap/ifi/imaejjel/

Helyszín

Református templom
Kassa, Szlovákia
MEGOSZTÁS