Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Pályakezdő vállalkozókat segítő előadások

PrintFriendly and PDF

2016. 03. 30.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a Design Terminállal együttműködésben a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében 2016 márciusa és májusa között Kárpát-medencei körutat szervez. A körút során tizennégy helyszínre látogatunk el a Kárpát-medencében, melynek célja a 40 év alatti helyi pályakezdő vállalkozók szakmai erősítése és támogatása, az induló vállalkozások segítése.

A körút Felvidéken indul 2016. március 9-én, Dunaszerdahelyen, valamint március 30-án Rimaszombatban és április 18-án, Kassán vehetnek részt az előadásokon az érdeklődők.

Az előadások szabadon látogathatóak, de jelentkezéshez kötöttek. Ezért javasolják, hogy a www.vallalkozokeve.hu honlapon töltsék ki a jelentkezési lapot, mivel az egyes helyszínekre a jelentkezést a terem férőhelyeinek beteltével vagy legkésőbb a rendezvény előtt öt nappal zárják. A rendezvények pontos helyszínéről hamarosan tájékoztatást nyújtanak szintén a honlapjukon.
A szakmai tanácsadást igénylő vállalkozók és vállalkozói csoportok egy, a tevékenységükre irányuló rövid kérdőív kitöltésével jelentkezhetnek, ami szintén a www.vallalkozokeve.hu honlapon érhető el.

Részletek

Dátum:
2016. 03. 30.
Esemény Category:
Esemény Tags:

Helyszín

Rimaszombat
Rimaszombat, Szlovákia + Google Térkép
MEGOSZTÁS