Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Pünkösd közös ünneplése

PrintFriendly and PDF

2016. 05. 15.,09:00 - 10:30

Szeretettel várnak a május 15-i szentmisén a közös ünneplésre minden jószándékú embert, a pozsonyi katolikus közösség tagjait, köztük az egyes imacsoportok, lelkiségi mozgalmak, ifjúsági csoportok, énekkarok tagjait, a ministránsokat, valamint a múlt évben bérmálkozott és a jövő évi bérmálkozásra készülő fiatalokat szüleikkel, testvéreikkel, nagyszüleikkel együtt.

„A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz… A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is…” – hallják majd a pünkösdvasárnapi mise szentleckéjében. S így van ez a pozsonyi közösségben is: a sok kis csoport, mozgalom, imakör egy egyházközösséget alkot, egymást kell, hogy segítse.

Ennek kifejezésére szeretnék a május 15-i szentmise keretében a pozsonyi ferences templomban délelőtt 9 órakor jelképesen szétosztani a Szentlélek hét ajándékával feldíszített gyertyákat az egyes csoportokat képviselő személyeknek, hogy majd annak fényénél találkozzanak, segítsenek egymásnak és imádkozzanak a közösség nagy családjának egészéért, egységéért is!

1)      Bölcsesség: ifjúsági csoportjaink (egyetemisták, énekkarosok, ministránsok,…)
2)      Értelem: Rózsafüzér Társulatok
3)      Jótanács: a Korona társalgó önkéntesei és a „Kávéház”-aknál segítő személyek
4)      Tudomány: Énekkar
5)      Lelki erősség: Édesanyák Imái Imacsoportok, Regina Pacis, MÉCS családközösség
6)      Jámborság: Jézus Szíve Családok
7)      Istenfélelem: Ferences Világi Rend

A pünkösdvasárnapi ünnepi szentmisén a múlt évben bérmálkozott fiatalok fognak felolvasni, zsoltárt énekelni, illetve az oltárhoz vinni az áldozati adományokat. Ugyancsak e szentmise keretében kerülnek bemutatásra a jövő évi magyar bérmálkozásra jelentkezett személyek is.

Részletek

Dátum:
2016. 05. 15.
Időpont:
09:00 - 10:30
Esemény Category:
Esemény Tags:

Helyszín

Ferenciek temploma
Pozsony, Szlovákia
Honlap:
http://pozsonyikatolikusok.sk/
MEGOSZTÁS