Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Színházavató Beethoven-ritkaságok összművészeti produkciója az Eiffelben

PrintFriendly and PDF

2021. 09. 25.,19:00

Az irodalom, a költészet, a tánc és a videóanimáció ötvözetét nyújtja színházi közegben a Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Állami Operaház produkciójában színre vitt két egyfelvonásos. Az István király, Magyarhon első jótevője és az Athén romjai című darabokat 2021. szeptember 25-én Oberfrank Pál rendezésében, Oberfrank Péter vezényletével mutatja be az Eiffel Műhelyház.

A mai Vörösmarty téren 1812-ben átadott Pesti Német Színház megnyitójára a kor népszerű drámaírója, August von Kotzebue írt két alkalmi darabot, aminek kísérőzenéjét Ludwig van Beethoven szerezte. Az előjátékként bemutatott István király, Magyarhon első jótevője az államalapító, ellenségei felett győzedelmeskedő, nagyvonalú és igazságos uralkodót mutatta be. A mű nyitánya napjainkban is népszerű, amit sokan a Szörényi Levente és Bródy János István, a király rockoperájának felvezetéseként is ismerhetnek. A darab eddig mindössze három alkalommal, 1927-ben szerepelt a Magyar Állami Operaház műsorán, megemlékezésként Beethoven halálának 100. évfordulójáról.

Az Athén romjai című utójátékban Pallasz Athéné ezeréves álmából ébredve szembesül vele, mivé lett szeretett városa az Oszmán Birodalom megszállása alatt. Hermész invitálására később Pestre látogat, ahol színházat avatnak, így újra megdicsőülhetnek a múzsák. Az allegorikus történet kísérőzenéjének legismertebb, több feldolgozást megélt részlete a Török induló, ugyanakkor az előadás további érdekessége, hogy a darab Richard Strauss és Hugo von Hoffmannstahl 1924-es átdolgozásában először lesz hallható Magyarországon. A neves szerzőpáros Beethoven Prométheusz teremtményei című balettzenéjével elegyíti az Athén romjait, a tánc és a zene nyelvén mesélve tovább a történetet, valamint beiktatva egy új tételt, amit Strauss Beethoven V. szimfóniájának témáira írt. Az átdolgozás egy új szereplőt is bevezet, az Idegent, aki az antik görög kultúrát csodáló európai művészt testesíti meg.

A két mű ezúttal ismét majdhogynem színházat avat, a hivatalos átadására váró Eiffel Műhelyházban csendül fel 2021. szeptember 25-én. A darabokat az est rendezője, Oberfrank Pál színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója dolgozta át napjainkban is érvényes formába. Az oratorikus jellegű, de szcenírozott, valamint Berkes Bálint animált vetítéseivel kísért, és az Opera gazdag jelmezállományát felhasználó előadások közül az István király Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Sík Sándor vendégszövegeivel egészül ki. A prózai szerepekben Varga Fekete Kinga (Gizella) és Kőrősi András (Vazul) mellett a címszerepet Oberfrank Pál alakítja. Az Athén romjai énekes szólista szerepeiben Rácz István, Váradi Zita, Nagy Zoltán, Avedikian Viktória és Papp Zsófia hallhatók. A táncbetétekben a Magyar Nemzeti Balett művészei működnek közre (szólót táncol: Kerényi Barbara) az együttes első balettmestere, Venekei Marianna koreográfiájában. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) a rendező fivére, Oberfrank Péter vezényli.

Az István király, Magyarhon első jótevője és az Athén romjai a 2021. szeptember 25-én, 19:00 órakor látható bemutatót követően szeptember 26-án és október 3-án 19:00 órakor, október 2-án és 10-én pedig 11:00 órakor látható a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.

Részletek

Dátum:
2021. 09. 25.
Időpont:
19:00
Esemény Category:
MEGOSZTÁS