Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Szülésről és anyaságról holisztikusan

PrintFriendly and PDF

2022. 12. 06.,17:00

„A WMN PWR Polgári Társulást (woman power – női erő) azért hoztuk létre, hogy aktívan hozzá tudjunk járulni a női jogokról való információcsere támogatásához. Terveink közt szerepel, hogy Szlovákiában magyar nyelven tegyük elérhetővé ezeket az információkat, s ezen felül eseményeket, előadásokat szervezzünk a női jogokat érintő témákban”

– tájékoztatott Bauer Ildikó, a társulás elnöke.

A társulás alapítói továbbá azt a hosszútávú célt tűzték maguk elé, hogy a szlovákiai magyar nők közösségét megerősítsék, szorosabbra fűzzék a kapcsolati hálóját, valamint érdemben reagáljanak a szlovákiai magyar nők speciális helyzetéből fakadó esetleges problémákra.

Kezdésként két előadást szerveznek kismamáknak, anyukáknak és a várandóságra készülő nőknek, szakemberek bevonásával.

December 6-án Párkányban a „Szülésről és anyaságról holisztikusan” című előadásra és interaktív foglalkozásra várják az érdeklődőket. Az esemény számára a Csemadok helyi alapszervezete biztosít helyszínt a Béres part 12. szám alatt.

A résztvevők olyan kérdésekre kaphatnak választ, mint például:

– Milyen szüléssel kapcsolatos jogai vannak a kismamának és a babának a kórházi ellátás során?
– Kik a dúlák és hogyan segítik a szülést?
– valamint szoptatási és hordozási tanácsadásra is sor kerül

Két szakember, Štefkovič Patasi Ági pszichológus és szoptatási tanácsadó, valamint Ilka Viktóra dúla, szoptatási és hordozási tanácsadó egy előadás és egy interaktív foglalkozás segítségével ad útmutatást ezekben a témákban.

A WMN PWR Polgári Társulás minden lányt, nőt, anyát, nagymamát szeretettel vár, aki érdeklődik a téma iránt. Építsünk együtt erős női közösségeket!

Részletek

Dátum:
2022. 12. 06.
Időpont:
17:00
Esemény Category:

Helyszín

Csemadok ház
Béres part 12.
Párkány (Štúrovo), Szlovákia

Szervező

Štefkovič Patasi Ági és Ilka Viktória
MEGOSZTÁS