Események betöltése
Események keresése

Esemény nézetének navigációja

Korábbi Események › Esemény

Események List Navigation

2024. április

Magyar nyelvű teológiai Szabadegyetem Pozsonyban

április 13.,09:00
Névtelen helyszín,
Pozsony, Szlovákia

A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárai ebben az iskolaévben is értékes előadásokkal érkeznek Pozsonyba: december 2-án, majd 2024-ben február 10-én, március 7-én, április 13-án és május 11-én. Az előadási napok délelőtt 9 órakor kezdődnek a pozsonyi jezsuita templom melletti Aloisianum egyetem aulájában (Trnavská univerzita – Teologická fakulta). Az érdeklődők a helyszínen tölthetik ki a jelentkezési lapot. Jegyzetfüzetet és íróeszközt hozzanak magukkal. A tanulmányi napok egy órás ebédszünetet is magukba foglalva általában délután négy órakor érnek véget. Minél több fiatal és felnőtt – főleg szülő, keresztszülő,…

Tudj meg többet »

A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja Gútán

április 13.,10:00
Római katolikus templom,
Gúta, Szlovákia

Április 13-án, szombaton 10.00 kezdette szervezik meg a Felvidékről kitelepített magyar emléknapja alkalmából rendezett megemlékezést a gútai katolikus templomban. A részletes program a plakáton olvasható.

Tudj meg többet »

Szentgyörgyi Miklós Színjátszó Fesztivál

április 13.,13:00
Kultúrház,
Nagyfödémes, Szlovákia

Április 13-án, szombaton 13.00 órai kezdettel szervezik meg a Szentgyörgyi Miklós Színjátszó Fesztivált a nagyfödémesi kultúrházban. A részletes program a plakáton olvasható.

Tudj meg többet »

I. Íjász ünnep

április 14.,10:00
Több helyszín,
Gúta, Szlovákia

Április 14-én, vasárnap 10.00 órai kezdettel szervezik meg az I. Íjász ünnepet Gútán. A részletes program a plakáton olvasható.

Tudj meg többet »

Emlékistentisztelet Hanván

április 14.,10:00

Színház: Az ember tragédiája

április 14.,15:00
Kassai Thália Színház,
Kassa, Szlovákia

Április 14-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel mutatják be Presser Gábor – Horváth Péter – Sztevanovity Dusán A padlás című darabját a Kassai Thália Színházban. Rendező: Dudás Péter. Az előadás a Gyurkovics M. bérlettel tekinthető meg.

Tudj meg többet »

A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja Dunabogdányban

április 14.,15:00 - 17:00
Református templomtér,
Dunabogdány, Magyarország

Április 14-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából szervezett megemlékezést a dunabogdányi református templomtéren lévő Felvidékről kitelepítettek emlékművénél. A megemlékezés szervezője a Dunabogdányi Esterházy János Társaság.  Az ünnepi szónok Csáky Pál.

Tudj meg többet »

A Rudnyánszky család története

április 16.,17:00
Reviczky Ház,
Léva, Szlovákia

Április 16-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg Luky János A Rudnyánszky család története című előadását a lévai Reviczky Házban.

Tudj meg többet »

Tavaszi nyilvános hangverseny

április 16.,17:00
Tiszti pavilon,
Komárom, Szlovákia

A Komáromi Művészeti Alapiskola április 16-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg a Tavaszi nyilvános hangversenyét a komáromi Tiszti pavilon dísztermében.

Tudj meg többet »

Kiállítás: Áhítat és imádság – a budapesti pápalátogatás fotókon

április 16.,17:30
Kultúrház,
Bény, Szlovákia

Április 16-án, kedden 17.30 kezdettel szervezik meg Süle Ágnes Katalin Áhítat és imádság – a budapesti pápalátogatás fotókon című kiállításának megnyitóját a bényi kultúrházban. További részletek a plakáton olvashatóak.

Tudj meg többet »
+ Export: Események listája