A vasárnapi bajnoki mérkőzés után három nappal újra pályára lépett a DAC csapata, most hazai pályán a MOL Arénában. A sereghajtó Szenice csapatát fogadták. A DAC nyolc forduló …
Itt és Most
-
-
Az államtitkár leszögezte, a Magyar Közösség Pártja a magyar kormánynak az egyetlen szlovákiai stratégiai partnere, a Fidesz és az MKP között már hosszú évek óta kiváló az együttműködés, …
-
Szeptember 25-én a nyári szünet után újabb korrupcióellenes menetet szerveznek a diákok. A követeléseik ugyanazok, amelyeket az előző menetek során már ismertettek.
-
A Duna Menti Múzeum igazgatója ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott Komáromban. Csütörtöky József egy, a kulturális minisztériumtól kapott levéllel kapcsolatban hívta össze az újságírókat. A kulturális minisztérium államnyelvi főosztálya ebben a levélben …
-
Marek Vagovič, az Aktuality.sk portál főszerkesztője Saját fejjel címmel írt könyvet. Lebilincselő történet a Smer színfalai mögül az oknyomozó újságíró szemével, aki több fontos botrányt is leleplezett. Ebben …
-
A Baross Alapítvány által elindított Gazdaságfejlesztési Párbeszéd című fórumsorozat megnyitóját rendezték meg ma délután a Tiszti pavilon dísztermében, Komáromban. Az eseményen több mint száz helyi és környékbeli kis- …
-
A bemutatott fejlesztési elképzelések része az a 13 célkitűzés, amit a Progresszív Szlovákia a politikában szeretne megvalósítani. A Progresszív Szlovákia Társulás, amely politikai mozgalommá kíván átalakulni, tegnap Pozsonyban …
-
Most először követtük a televízió élő közvetítésében a DAC mérkőzését. A beharangozó szerint az egész napos eső ellenére a pályát a hazaiak remekül előkészítették. A játékosok bevonulása után …
-
Ebben a fejezetben a politikai ügyeket szőnyeg alá sepregető, Dušan Kováčik különleges ügyészről ír a szerző.
-
Az SaS parlamenti képviselője, Anna Zemanová szerint a bősi vízerőmű segített Szlovákiának, de veszélybe sodorhatja Közép-Európa legnagyobb ivóvízkészletét a Csallóközben.