Ján Mikas szlovák tiszti főorvos szerint a jelenlegi pandémia ellenes intézkedések kellően szigorúak. Ő nem a további szigorítások mellett van, inkább arra figyelmeztet, hogy az eddigieket kellene következetesen …
Itt és Most
-
-
Tudatosítania kell mindenkinek, hogy az elkövetkező évekre, éveinkre lesznek kihatással a mostani népszámlálási eredmények – hívja fel a figyelmet a Csemadok elnöksége. 2021 a népszámlálás éve Szlovákiában is. …
-
Zuzana Čaputová államfő azonosul a Részesítsük előnyben az iskolákat című felhívás tartalmával, melyet a kormány képviselői is megkaptak. Ezt Martin Strižinec elnöki szóvivő erősítette meg a TASR hírügynökségnek …
-
A hulladékgazdálkodás összetettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy évente drágul a szemét elszállítása. Ám nem elég az illetéket beszedni, foglalkozni is kellene a hulladék összetett problémájával. …
-
Itt és Most
A nemzetiségek képviselői felhívásban tiltakoznak a második nemzetiség lehetőségének eltörlése ellen
Hétfőn ülésezett a Nemzeti Kisebbségekért és Etnikai Csoportokért Felelős Bizottság, amely per rollam eljárás keretében felhívást tett közzé, melyben kérik – többek között Igor Matovič miniszterelnököt -, hogy …
-
Az SaS koalíciós párt határozottan elutasítja a Szlovák Statisztikai Hivatal javaslatát, melynek értelmében a népszámlálási ívekből kihúznák a második nemzetiség megadásának lehetőségét. Az SaS a lehetőség megtartását szorgalmazza. …
-
Az a javaslat, hogy a lakosok sms-üzenet formájában kapjanak kivételt a kijárási tilalom alól, több alkotmányjogász szerint is durván jogsértő. Ha ezt mégis bevezetik, az államfőnek, a képviselőknek …
-
A Besztercebányai Kerületi Ügyészség vizsgálja Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár ügyét, akit vasárnap kórházba kellett szállítani, mivel nagyobb mennyiségű gyógyszert vett be a vizsgálati fogságban.
-
A kampányban részt vesz például Zuzana Čaputová államfő és Daniel Hevier író is. „Már évszázadok óta védenek bennünket az oltások a különféle betegségekkel szemben. A vakcinát tartom az …
-
Egyedül a kormányfő hisz a széles körű, társadalmi tesztelésben, amit hosszasan próbál ráerőltetni kormánya további tagjaira és a szakértők csapatára. Ám ennek a módszernek van két súlyos hibája, …