Családlánc
9.8 C
Bratislava
10.6 C
Dunajská Streda
8 C
Banská Bystrica
10.3 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Kitekintő

Az 1676. március 27-én született fejedelem egyszerre tudott az ország felelős vezetője, hadvezére és korának meghatározó, istenhívő gondolkodója lenni – közölte Csáky Csongor a Rákóczi-emléknapon.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján a foglalkoztatottak száma idén februárban 4,723 millióra bővült, vagyis 32 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel...

A család az első?

A családpolitikáról, a fiatalok családalapítási dilemmáiról tartottak december 4-én és 5-én konferenciát Brüsszelben. A Hölvényi György európai parlamenti képviselő meghívására, és a Kárpát-medencei Családszervezetek...

Rá kell irányítani a figyelmet a családokra

Családsegítő programra van tehát szükség Szlovákiában is, és nem kell szégyenkezni azért, ha átvesszük a szomszédoktól azt, ami náluk már kipróbáltan működik.

Az európai családszervezetek üléseztek Brüsszelben

Az Európai Parlamentben december 4-én Hölvényi György, a Fidesz-KDNP EP-képviselője és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) által közösen szervezett Első a család? – A...

A magyar államfő megkoszorúzta Esterházy prágai emlékhelyét és az Arany emléktáblát Karlovy Varyban

Áder János magyar köztársasági elnök szerdán délelőtt Prágában, hivatalos csehországi látogatásának második napján, a prágai Motol köztemetőben megkoszorúzta Esterházy Jánosnak, a szlovákiai magyarság egykori...

Ezer, diaszpórában élő fiatalnak biztosítanak magyarországi tanulmányutat

A Rákóczi Szövetség – a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával – 2018 januárja és decembere közt mintegy 1 000 diaszpórában...

Áder János Prágában: Magyarország kész segítséget nyújtani a csehországi magyar szervezeteknek

Magyarország kész minden szükséges segítséget megadni a csehországi magyar szervezeteknek tevékenységükhöz, amennyiben azok ezt jelzik és igényelni fogják – jelentette ki Áder János magyar...

Kárpát-medencei falugazdász programot indít a magyar kormány

A kormány elfogadta a Kárpát-medencei falugazdász programot, amelynek révén a mostani 41-ről 100-ra nő majd a Kárpát-medencében tevékenykedő falugazdászok száma - jelentette be a...

Megalakult a Prágai Magyar Katolikus Plébánia

Jelentős változás állt be december elsejével a prágai magyar katolikus hívek szolgálatában. Dominik Duka bíboros e nappal személyi plébániaként létrehozta a Prágai Magyar Katolikus Plébániát a felvidéki Balga Zoltán atya vezetésével.

Felvidékieket is kitüntetett a Horthy Miklós Társaság

A hétvégén tartotta éves rendes közgyűlését Budapesten a Horthy Miklós Társaság, mely alkalomból a szervezet által alapított díjak és elismerések átadására is sor került....

Határon túliak a FICSAK adventi jótékonysági vásárán Budapesten

Az érdeklődő közönség a Felvidékről megismerkedhetett a búcsi Népviseletes Babamúzeumot működtető szervezet, valamint a Felső-Gömörből érkezett Pro Le-Ti társulás adventi, téli hangulatot idéző tárgyainak készítési fortélyaival.

Tiszavirág lét 25 esztendőben

Huszonöt év borzalmasan nagy idő, de a színkör, ha B évekkel is megspékelve, a mai napig működik.

A hungarikumokról is szólt a prágai orvosi és természettudományi konferencia

December 2-án került sor a Csehországi Magyar Orvosi és Természettudományi Társaság (CSMOTT) konferenciájára a Prágai Magyar Intézet dísztermében.