A Fejlesztés Bizottság (DEVE) április 19-i ülésén bemutatták az EU válsághelyzeti alapjairól szóló jelentést, amelynek elkészítésében Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő társjelentéstevőként vett részt. A jelentéssel kapcsolatban a képviselő …
Kitekintő
-
-
Zuzana Čaputová államfő levélben hívta meg Joe Biden amerikai elnököt Szlovákiába. A TASR-t erről április 19-én tájékoztatta Martin Strižinec, az elnök asszony szóvivője. A levél elküldésének idejét nem …
-
Meghirdette harmadik évfolyamára is a képzést az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia. Április 30-ig várják azoknak a 21-30 éves fiataloknak a jelentkezését, akik szeretnének részt venni a …
-
Kitekintő
A 440 éves Szegedi Tudományegyetem idén online rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt
Április 22-én, online rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem a IX. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A több tudományterületet érintő vetélkedőn az SZTE Nobel-díjas kutatójának munkássága mellett a versenyzők a 2021-ben …
-
A Fidesz Európa tanácsbeli delegációja csatlakozott az Európa Tanács Európai Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség nevű frakciójához – tájékoztatta az MTI-t Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke …
-
Regisztrációt követően ingyenesen, virtuális vezetéssel lehet megtekinteni az Országházat – közölte az Országgyűlés sajtóirodája hétfőn az MTI-vel. A közleményben azt írták, a koronavírus-járvány miatt nem látogatható az Országház, …
-
Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil és demokratikus ország legyen, kiáll területi egysége és önállósága mellett, ugyanakkor elvárja, hogy tartsa tiszteletben a nemzeti közösségek, köztük a magyar …
-
A csatlakozással megnyílt a lehetőség a helyi termelők és éttermek számára egy nemzetközi védjegy megszerzésére. A GEOfood programban minden, a geopark területén működő kézműves terméket előállító termelő és …
-
A beoltottak számának növekedésével ismét fogadhatnak vásárlókat a nem napi fogyasztási cikkeket forgalmazó boltok. Az újranyitáshoz kapcsolódó szabályok betartását a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi. A kormányhivatalok munkatársai a …
-
Tizenötezer kilométeres út megtétele után fizikai valóságában is eljutott Ausztráliába a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj, a Balassi Bálint-emlékkard – tájékoztatta a Felvidék.ma szerkesztőségét a díj alapítója, Molnár …

