Csallóközcsütörtökben a Játékvár Játszóház Polgári Társulás hatodik alkalommal hirdette meg a Rajzolj és Nyerj rajzpályázatát. Az alkotó kedvű gyerekek idén is két témában küldhettek rajzokat a versenyre. Az …
Művelő
-
-
A magyar nyelvű oktatásra jelentős forrást biztosít a magyar kormány a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programon keresztül, amelynek köszönhetően felvidéki óvodáink jó részét juttatja anyagi forráshoz. A programnak köszönhetően 5 megyében 58 …
-
Simon Attila, Bátka község díszpolgára tavalyi kitüntetésekor tett ígéretet, hogy díjat alapít, és évente elismeri a helyben dolgozók munkáját. A „Bátkáért” díjat első alkalommal a Százszorszép énekkar vehette …
-
A Magyar Természettudományi Egyesület (MTTE) évről évre lehetővé teszi a 13 és 14 éves diákok számára, hogy összemérjék tudásukat biológiai ismereteikből. Az idén második alkalommal nyílt lehetőség arra, …
-
Az Ung-vidéki Nagykaposon hűen őrzik a város híres szülötte, Erdélyi János (1814-1868) örökségét. A hét végén a reformkor nagy alakja, költő, író és filozófus halálának 150. évfordulója alkalmából …
-
Wirth Jenő örömét fejezte, ki hogy a Márton Áron- és a Szent László-emlékév után Léván a Mátyás-emlékév keretén belül elfogadhatták a Hunyadi-emlékkiállítás bemutatásának lehetőségét.
-
Különleges élményben, különleges estében, különleges előadásban volt részük azoknak, akik április 20-án, pénteken este a Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernő termében beültek a széksorokba. Jakubecz László előadására szólt …
-
A fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte a Nagykürtösi járás egyik legnagyobb magyar tanintézménye. Az ünnepségen több felszólaló is hangsúlyozta a magyar iskola közösségépítő erejét, végvárként jellemezve a magyar kultúra …
-
A héten a Pozsonyi Magyar Szakkollégium vendége Mérő László, a híres matematikus, pszichológus volt.
-
Április 19-én, csütörtökön vette kezdetét a „Középpontban a szakképzés” című kétnapos szakmai konferencia Csallóközaranyoson.

