Ez a nap – április 11-e – 1964 óta a magyar költészet napja is, melyen évről-évre színes irodalmi programokkal ünnepelik a magyar lírát Kárpát-medence szerte. Mi Sztakó Zsolt …
Művelő
-
-
A The Butchers zenekar első, Train to freedom című lemeze, amely 2013-ban jelent meg, öt év után újra kiadásra került. A lemez kisebb kozmetikai módosításokon ment keresztül, a …
-
A héten zajló 14. Komáromi Egyetemi Napok mai nyitórendezvényének első előadása az összeesküvés-elméletek szerkezetéről szólt Povedák István, a Magyar Tudományos Akadémia ‒ Szegedi Tudományegyetem Vallási Kultúrakutató Csoportjának munkatársa prezentációjában.
-
A kilencvenes évek második felében egyre nagyobb hangsúlyt kapott a felvidéki amatőr színjátszásban a falusi színjátszás. A Jókai Napok létszáma alaposan megcsappant, s akkor merült fel a Pódium …
-
Első alkalommal szervez irodalmi estet a magyar költészet napján Komáromban a Kárpátia Sport Polgári Társulás, mellyel a magyar líra előtt tisztelegnek.
-
A kétnapos rozsnyói találkozó első munkanapjának befejező eseménye a pedagógusok elismeréséről szólt. A buzitaiak által nyújtott tartalmas kultúrműsort követően a díjátadás ünnepélyes aktusa következett, amikor is az SZMPSZ …
-
Az alapiskolákban elkezdődtek, és április hónap folyamán zajlanak az iskolai beíratások. A Bodrogközben nyolc teljes szervezettségű és kilenc magyar oktatási nyelvű kisiskola működik. Ezek között van a Bodrogszentesi …
-
Garamkövesden, április 6-án immár huszonnegyedik alkalommal emlékeztek a falu szülöttére, Gyurcsó István költőre. Az emléknapot a helyi önkormányzat szervezi évről-évre. Az egész napos ünnepet Elzer János polgármester nyitotta …
-
Ünnepélyes keretek között tartották jubileumi érettségi találkozójukat az 1958-ban és 1968-ban elballagott évfolyamok diákjai. A kassai Szakkay József Szakközépiskola életében hagyománynak számít, hogy a húsvéti ünnepeket követően a …
-
A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő református egyházi műsor fő témája: Kornéliusz és Péter látomása. Magyar Örökség díjas lett Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök, 10 évvel ezelőtt halt …

