Sport
7.3 C
Bratislava
7.2 C
Dunajská Streda
8.2 C
Banská Bystrica
10.4 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Régió

A felvidéki magyarok kitelepítésének 77. évfordulója alkalmából tartott április 12-én előadást Varga Krisztina történész a bátorkeszi kultúrházban. A fiatal történész részletesen ismertette a közönséget...
Balogtamásiban immár tizedik éve emlékeztek meg a kitelepítettekről a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének meghívására. A megemlékezés megnyitásaként Tipary László: Minek eddig című versét Kerz...

SBK Somorja: vereség a keleti végeken

Idei második bajnoki mérkőzésüket is elvesztették a somorjai kosárlabdázó lányok Kassán, ennek ellenére a mezőny első felében végzett a csapat, melynek köszönhetően a rájátszásban...

2019 a megmérettetés éve lesz

Bősön találkoztak a Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó alapszervezeteinek elnökei, tagjai, valamint a független polgármesterek és képviselők január 14-én. Fenes Iván, Bős polgármestere, a...

Somorjáról Pozsonyba hajóval?

Könnyen előfordulhat, hogy akár már idén megvalósul az első olyan hajójárat mely Pozsonyba szállítaná az embereket. A Nagyszombat megye és a Nautivia társulás közti együttműködési szerződés szerint a Somorja – Pozsony vonal lenne az első, melyen megvalósulhatna a rendszeres hajójárat indítása.

Jolsván és Nagyidán vészesen romlott a levegő minősége

A Nagyrőcei járásban fekvő Jolsván és a Kassa-környéki járásban található Nagyidán a szálló por magas fokú koncentrációjára figyelmeztetnek a meteorológusok, ahol a mért érték...

Történelmi megemlékezés és virrasztás a Donnál elesett magyar katonák emlékére

 „Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj, te néma hadsereg!/Ringasson békén a távoli rög, /S ne bántson könny, mely értetek pereg.” (dr. Zempléni Miklósnak, a 2....

Értékmentés és turizmusfejlesztés az Ipoly mentén

A tavaly nyáron  elindult Egy folyóban evezünk projekt az alsó és középső Ipoly szakaszának vízi turizmus fejlesztését megcélozza meg. Mindamellett a nagyszabású projekt a helyi értékek bemutatására és mentésére valamint a szolgáltatások bővítésére is fókuszál.

Vágsellyén elsőként a főutakról és az iskolák előtti terekről takarítják el a havat

A Vágsellyei Városi Hivatal már harmadik napja küzd a szokatlan hómennyiséggel. A szokásos téli úttisztást a város mostanáig  55 kilométeren végezte, ami már 110...

Májusig nem lesz kész a pozsonyi főpályaudvar felújítása

A pozsonyi főpályaudvar felújítási munkálatai részben előrehaladtak ugyan, májusig azonban nem lehet befejezni, jelentette ki Érsek Árpád, a Most-Híd közlekedésügyi minisztere. Érsek szerette volna, ha...

Mostantól a munkán van a hangsúly – jövő héten elkezdik az edzéseket az MŠK...

Ottjártunkkor éppen a havat takarították a rimaszombati műfüves pályáról, de mozgást még alig észleltünk a pálya körül. Miroslav Bitala, az MŠK ügyvezetője gyorsan magyarázatot...

Gyorsforgalmi út épül elkerülővel Ipolyság környékén

A leendő R3-as gyorsforgalmi úttal kapcsolatban szervezett lakossági fórumot Ipolyságon a Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság szerdán kora este.  A nyilvános találkozón a Zólyom és Ipolyság...

Bayo búcsúzik a DAC-tól, Skóciába igazolt

Az átigazolási szezon szenzációja, hogy az FC DAC 21 éves elefántcsontparti támadója, Vakoun Issouf Bayo a Celtic Glasgow együtteséhez szerződött.

Pöstyéni győzelem született az SBK Somorja első idei hazai bajnokiján

Karácsony előtt még arról írtunk, hogy Lelkes Júlia szinte egymaga vezette győzelemre a somorjai kosaras lányokat, ezért a januári kezdéskor sokan reménykedtek, hogy folytatódik...