Az amerikai nagykövet azt szeretné, ha Magyarország még a Bush- kormányzat ideje alatt, tehát 2009 január 31-éig megkapná a vízummentességet. April Foley ezt pénteki „évnyitó” sajtóbeszélgetésén mondta Budapesten.
A diplomata szerint Washington nagyra értékeli azt a szerepet, amelyet Magyarország játszik „a demokrácia és a szabadság terjesztésében”, elsősorban Koszovó kérdésében. April Foley nem tudja, hogy a vízumpolitikában milyen változásokat hoz a novemberi amerikai elnökválasztás illetve az ezt követően felálló amerikai kormányzat, éppen ezért szeretné, ha Magyarország minél hamarabb csatlakozhatna a vízummentességi programhoz. „Célom az, hogy ez a Bush-kormányzat idején, tehát 2009. január 31-ig valósuljon meg” – mondta a nagykövet.
A vízum-kérdés azonban csak egyike azoknak a feladatoknak, amelyre a nagykövet-asszony az idén koncentrál. Másik fontos témakör a „demokrácia és szabadság terjesztése” a régióban, ezen belül is Koszovó kérdése. April Foley elmondta, ha a most Szerbiához tartozó régió kikiáltja függetlenségét, akkor az Egyesült Államok elsők között lesz, hogy azt elismerje.
A nagykövet úgy véli, hogy az uniós tagországok közül Magyarország is abban a csoportban lesz, amely ezt hamar megteszi. Foley asszony szerint Budapest már eddig is fontos szerepet játszott a térség demokratizálásában, de ha Koszovóban kikiáltják a függetlenséget, akkor nagy szerepe lehet a demokratikus intézmények megteremtésében, hiszen maga is nemrég esett át a rendszerváltáson. A nagykövet elmondta, hogy Washington nagyra értékeli a Szerbiával szomszédos Magyarország véleményét Koszovóval kapcsolatban.
April Foley azonban elismerte, hogy „ez kihívás” lesz, mert a vízummentességet sok olyan tényező is befolyásolja, amelyre Magyarországnak nincs hatása. Ilyen például annak a számítógépes rendszernek a kiépítése, amely szükséges ahhoz, hogy a vízummentesek körét bővítsék. A washingtoni kongresszus az ehhez szükséges költségvetést már megszavazta, de a rendszer kiépítése még folyik.
Index.hu