Nicolas Sarkozy francia államfő hétfői hatórás írországi látogatása során találkozni kíván valamennyi politikai párt vezetőjével, hogy közösen találjanak kiutat a lisszaboni szerződés írországi elutasítását követő intézményi válságból.
„Az íreknek újra kell szavazniuk” – a francia elnöknek a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP)képviselői előtt múlt kedden, zárt körben elhangzott, de azonnal kiszivárgott mondata sajtóbeszámolók szerint óriási felháborodást keltett Írországban.
A szigetország lakói alig öt hete 53,4 százalékos többséggel utasították el népszavazáson az uniós reformszerződést, s ezért a francia elnök javaslatát ír politikusok idő előttinek és sértőnek nevezték.
Sarkozy – aki célul tűzte ki, hogy még a francia uniós elnökség alatt, azaz az év vége előtt megoldást kell találni a kialakult válságra – a legjelentősebb ír napilapnak adott szombati interjújában csillapítani próbálta a kedélyeket és jelezte: látogatásának elsődleges célja, hogy „meghallgassa és megértse”, miért utasították el az ír választók az unió korszerűsítésére hivatott lisszaboni szerződést. Diplomáciai körök pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy Sarkozy kontextusból kiragadott mondata csak egy lehetőségként hangzott el a kialakult válságra kínálható megoldások közül.
Brian Cowen ír miniszterelnök közlése szerint a francia elnökkel elköltött munkaebédjét követően Sarkozy mindkét tábor képviselőivel, a reformszerződést támogató és azt elutasító politikusokkal, szakszervezeti vezetőkkel, gazdákkal és ifjúsági szervezetek képviselőivel is találkozik Dublinban.
Eamon Gilmore munkáspárti pártvezér, aki egyébként Cowen szövetségese volt a szerződés jóváhagyásáért folytatott kampányban, viszont nem kíván a kerekasztalnál helyet foglalni.
A politikus elsősorban a francia elnök látogatásának formai jegyeit kifogásolta: „Az ötlet, miszerint Sarkozy elnök Írországba jön, hogy meggyőzzön bennünket véleményünk megváltoztatásáról, vagy meghallgasson minket, három percet biztosítva mindenkinek a megszólalásra, némileg arrogáns” – jelentette ki Gilmore. A legnagyobb ellenzéki párt, a Fine Gael vezetője, Enda Kenny is bojkottálni kívánja a találkozót.
A francia elnök megbeszélései a legnagyobb diszkréció mellett, zárt ajtók mögött folynak majd. Elemzők szerint látványos áttörés nem várható, Dublinnak még időre van szüksége a megoldás megtaláláshoz.
Philippe Moreau Desfarges, a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének (IFRI) kutatója leszögezte: még mielőtt nyomást gyakorolnának Dublinra egy új népszavazás érdekében, Sarkozynek meg kell arról bizonyosodnia, hogy a többi európai ország ratifikálja a lisszaboni szerződést. Írországon kívül a többi 26 tagállamban a jóváhagyás parlamenti úton történik, Csehországban, Svédországban és Olaszországban ez még várat magára. Emellett Lech Kaczynski lengyel és Horst Köhler német elnök sem írta még alá a ratifikálást kihirdető törvényt.
MR