Szívből sajnálom a Társulat minden tagját, elsősorban a szereplőket, mert bizonyára bántja őket, hogy nem az „István, a király” produkció alkotóival és közreműködőivel, hanem a munkájukra rátenyerelő konjuktúra-lovagokkal vagyunk elfoglalva.
A Magyar Televízióban augusztus 20-án biztosan megnézem az előadást, de vajon elmenjek-e a komáromi bemutatóra? Néhány héttel ezelőtt ez számomra nem volt kérdés, de most?
A Társulat alakulása, maga a gondolat, hogy huszonöt év után megújulva, fiatal új tehetségeket szerepeltetve mutatják be az ”István, a király” rockoperát, az első perctől lázba hozott, és úgy tapasztaltam, hogy a környezetemben mindenki ünnepi szívvel követte az eseményeket a bemutatóig. Nagyszerű élmény volt látni, hogyan fejlődnek adásról adásra a szereplők, és mennyi Isten áldotta tehetség mutatkozott be újabb és újabb oldaláról.
A verseny nemes és emelkedett volt mindvégig, talán annyi részrehajlás megengedhető, hogy a Felvidék Ma olvasóinak figyelmét mi igyekeztünk a két szlovákiai magyar versenyzőre irányítani, és az örömünk határtalan volt, amikor Vadkerti Imre is és Derzsi György is minden alkalommal kivívta a zsűri elismerő szavait, a közönség szeretetét, szavazatait. Nagyszerű Koppányt és Asztrik főpapot adtak a felvidékiek, és tegyük hozzá, az is melengeti szívünket, hogy a főszereplőt, Istvánt Feke Pál, erdélyi sorstársunk alakítja. A magyarországi felfedezetteket sem becsülöm le, de nekik bizonyára több lehetőségük van a tehetségük kibontakoztatására, mint a határon túlra rekedteknek. Nekünk ez a siker a nemzeti összetartozás érzésének erősödését is adta.
A budapesti bemutatóval majdnem egyidőben értesültünk arról, hogy a felvidéki közönség élőben láthatja szeptember 6-án Révkomáromban az előadást. Elismerés jár az ötletgazdáknak, időben léptek, és elsősorban bizonyára az motiválta őket, hogy elhozzák a sikeres szereplők szülőföldjére, a válogatást élénken figyelő felvidéki rajongóknak a produkciót.
A nagy örömujjongás után aztán jött az első sokk: tájékoztattak bennünket, hogy közel 900 koronába kerül az állóhelyre (!) szóló jegy. Akaratlanul felmerült a kérdés: kit támogatnak és gazdagítanak a szponzorok, akik közt visszahangzik a két legnagyobb befolyással rendelkező cég – a Slovnaft és az OTP Bank – neve, ha a jegyek ilyen drágák? A szervezőiroda profitját akarják az egekig növelni, vagy a nézőnek akarnak kedvében járni? A levegőben itt van az a kérdés is, valóban egyetlen felvidéki előadás lesz, vagy ez csak üzleti fogás a szervezők részéről? Magyarországon már hallható, milyen csalódást okoz, ha a műsor szervezői nem tisztázzák a közönséggel, mire is váltanak jegyet, mit várhatnak.
Augusztus elejére józanodtak ki kissé a komáromi bemutató szervezői, és jelentek meg – elsők közt a mi portálunk firtatása nyomán – a mérsékeltebb árú, 500 koronás jegyekről szóló információk. Ami ugyan még mindig borsos annak, aki fizetésből él, de talán már elérhetőbb közelségbe került a műsor a közönség számára.
Maradt viszont a rossz érzés a Felvidékre készülő produkció nagyszabású beharangozásának – mondhatnám politikai kampányának – elhibázott jelszavai miatt, a nyilvánosan és suttogó propagandában fel-felröppenő információk hallatán. Aki kizárólag csak a produkcióra kíváncsi, már az is olvasta, hallotta, ha akarta, ha nem, hogy ez az előadás bizony az MKP-ban a pozíciójukkal elégedetlen politikusok kampánya lesz. Az előadásnak otthont adó város polgármestere az egyik védnök, akinek a megválasztásával az alkotmánybíróság foglalkozik, előfordulhat, hogy meg kell ismételni a komáromi polgármester-választást, és aki az MKP országos vezetéséből a legutóbbi kongresszuson kiszorult. A másik információ, amivel a szervezők a nyilvánosság elé léptek, hogy Bugár Béla fog szónokolni az előadás előtt.
Lassan napirendre térünk afölött, hogy Bugár Béla nem ment el az MKP megalakulásának tizedik évfordulójára szervezett ünnepségre, ahol „csak” párttársainak népes csoportjával találkozhatott volna. Minek is ment volna, amikor a tervek szerint ő egy nagyszabású rendezvényen szól majd a néphez. Nagyon rövid idő telt el az MKP tizedik születésnapi ünnepsége és az „István, a király” felvidéki kampányának elindítása közt, ezért senki sem csodálkozhat, ha a közvélemény úgy formálódott, hogy a két információt összekapcsolta. Nem egyszer hallottuk azt is, hogy egy új magyar párt szervezői próbálják felmérni a helyzetüket, és erődemonstrációnak ezt az előadást is fel akarják használni.
Akaratlanul az jut az eszembe, hogy ugyanezek a szervezők egyszer már Lagzi Lajcsival ébresztgették a pártok egyesülése után amúgy is éber és mámorosan elégedett felvidéki magyar választókat. Ők talán a mai napig abban a hitben élnek, hogy a kampányszervezőknek döntő közük volt az 1998-as MKP-sikerhez. A szervezők nyilatkozataiból legalábbis arra lehet következtetni, hogy ők – vagy inkább a befolyásos szponzorok? – szívesen lennének királycsinálók. Mi másért fordultak volna a produkció szervezésének első percében a politikusok felé, és minősítenék, rangsorolnák őket a szerint, hogy ki méltó arra, hogy kampánybeszédet tartson ott és ki nem. Pedig világos tény, hogy a produkció önmagában is sikert hozna, a Társulatnak nincs szüksége politikai felhangra.
Bizonyára van Bugár Bélának, a legnépszerűbb szlovákiai magyar politikusnak annyi híve, hogy megtöltsék a komáromi sportstadiont. De mit csináljon az, aki még a látszatát is kerülni szeretné, hogy ő egy sértődött pártfunkcionárius szekértolója? Egy rosszul megfogalmazott kampány, elhibázott jelszavak miatt ne menjen el gyönyörködni ebben az egyedülálló, csodálatos előadásban?
Csáky Pál elegánsan oldotta meg, hiszen távolmaradása valóban feltűnő lenne: nézőként ott lesz, szónokolni nem kíván.
Én pedig abban bízom, hogy szeptember 6-áig még a szponzorok, a szervezők, a védnökök, mind átértékelik a helyzetet, és nem vonják el a figyelmet azokról, akikért érdemes elmenni: a szereplőkről, a Társulatról!
Pogány Erzsébet, Felvidék Ma
